Egységet és határozottságot kell felmutatniuk a tagországoknak a NATO júniusi csúcstalálkozóján – jelentette ki Jana Černochová cseh védelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott holland partnerével, Ruben Brekelmansszal.
Cseh védelmi miniszter: egységet és határozottságot kell mutatniuk a tagországoknak a júniusi NATO-csúcstalálkozón

Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, és a tagállamoknak hozzá kell járulniuk a szervezet képességeinek megerősítéséhez – mutatott rá a miniszter.
Elmondta, hogy holland kollégájával elsősorban a NATO megerősítéséről és Ukrajna támogatásáról tárgyaltak.
Ruben Brekelmans a holland királyi pár hivatalos csehországi látogatása alkalmával érkezett Prágába kedden este. Vilmos Sándor király az eredetileg háromnapos látogatást lerövidítette, s a holland kormányválság miatt már szerdán este visszautazik hazájába.
A NATO-tagországok június végén Hágában tartandó csúcstalálkozóján az egyik fő téma a védelmi kiadások növelése lesz.
„Nekünk, európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalnunk, és igazságosan kell hozzájárulnunk a teherviseléshez. Csehország erre készen áll” – hangsúlyozta Jana Černochová.
Csehország és Hollandia 2024-ben egyaránt teljesítette azt a célkitűzést, hogy a védelemre költse az ország bruttó hazai termékének (GDP) legalább a két százalékát – jegyezte meg. A cseh kormány idén márciusban arról is döntött, hogy 2030-ig legalább három százalékra emeli védelmi kiadásait.
„Csehország és Hollandia között egyetértés van a kulcsfontosságú kérdésekben, mint Ukrajna további támogatásának szükségessége és a védelmi kiadások növelése” – mondta a cseh miniszter újságíróknak.
A találkozó alkalmával a cseh és a holland védelmi ipar képviselői együttműködési szerződést írtak alá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.