Cseh államfő: törés következhet be az európai országok között az amerikai nyomásgyakorlás miatt

petr pavel k

Fordulóponthoz érhet Európa az amerikai nyomásgyakorlás miatt, és törés következhet be a szabályokat betartó, valamint az erő oldalára álló országok, politikusok között – mondta a cseh elnök újságíróknak, miután fogadta őt a pápa hétfőn a Vatikánban.

Petr Pavel a Grönland megszerzéséért kifejtett amerikai nyomás kapcsán azt mondta, hogy Európának meg kell mutatnia valós arcát, és el kell döntenie, milyen irányban kíván tovább haladni.

„Arról van szó, hogy létrejön-e az európai országok olyan csoportja, amely kitart az európai értékek és szabályok mellett, amelyeken az Európai Unió megalakult, vagy egyfajta törésre kerül sor, amelyben néhány európai ország képviselője, esetleg egész államok az erő érvényesítésének oldalára állnak, mellőzve a jog és a szabályok figyelembevételét” – fejtette ki Pavel.

Az érvényes szabályok tiszteletének előnyt kell élveznie a nyomásgyakorlással szemben – tette hozzá az államfő a ČT24 cseh közszolgálati televízió tudósítása szerint.

Petr Pavel elmondta: XIV. Leó pápával egyetértettek abban, hogy Grönland, valamint az Egyesült Államok és Európa viszonyának kérdésében még nem használták ki az összes megoldási lehetőséget.

„Egyetértettünk abban, hogy a demokratikus államoknak természetes partnereknek kell lenniük, olyan partnereknek, akik nemcsak tiszteletben tartják a szabályokat, de előnyben részesítik a kulturált tárgyalást és a diplomáciát a nyomásgyakorlással szemben, legyen az gazdasági vagy katonai” – mondta Petr Pavel cseh újságíróknak a mintegy félórás találkozó után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?