Ankara.
Csaknem 500 puccsista pere kezdődött meg Ankarában
Ankara. A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé tegnap Ankara Sincan nevű külvárosában.
Azzal vádolják őket, hogy a hatalomátvételi kísérlet éjszakáján részt vettek az összeesküvés végrehajtásában a török főváros melletti Akinci légi támaszpontról indulva, amely a puccsisták parancsnoki központjaként szolgált. A vádirat értelmében a vádlottak tagjai voltak a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi mozgalomnak, továbbá megpróbáltak merényletet elkövetni Recep Tayyip Erdogan államfő ellen, valamint megsértették az alkotmányt.
A török vezetés szerint Gülen hálózata terrorszervezet, amely hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, hogy a hatalom megdöntésére készüljön.
A 486 vádlottból 461-et előzetes letartóztatásban tartanak, 18-ukat bírói felügyelet mellett szabadlábra helyezték, 7-en pedig szökésben vannak. Az utóbbi csoportba tartozik maga az évek óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Gülen is, aki tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtek kiterveléséhez, illetve Adil Öksüz, az események operatív vezetője. Öksüz napjaink legkeresettebb embere Törökországban. A per jelentős vádlottjai közé sorolható még Kemal Batmaz, Öksüz segítőtársa, illetve Akin Öztürk, a légierő egykori vezetője.
A tegnapi tárgyalást a sincani börtön újonnan és kifejezetten a gülenista perekre kialakított óriási tárgyalótermében tartották, számos korábbi perhez hasonlóan. A helyiség több mint 1500 ember befogadására képes. A pert fokozott biztonsági intézkedések kísérték: drónnal figyelték a környéket, a helyszínre vezető utakon ellenőrzőpontokat alakítottak ki, páncélozott járművek és vízágyúk várakoztak a közelben, az épület tetején pedig mesterlövészek őrködtek. Az ügy tárgyalásai várhatóan augusztus 29-ig tartanak.
A török hírügynökségi jelentések nem tesznek említést arról, hogy a vád képviselői milyen büntetés kiszabását kérik a puccsiták fejére, az ismertetett vádpontok alapján azonban akár többszörös életfogytiglani szabadságvesztést is kiróhatnak rájuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.