Búvárok kutatnak eltűntek után az új-zélandi Fehér-sziget körül

Egy hónap után bukkantak rá az eltévedt cseh nőre az új-zélandi vadonban
Wellington |

Búvárok kutattak szombaton két eltűnt után az új-zélandi Fehér-sziget körül, ahol a héten váratlanul kitört egy tűzhányó, időközben pedig elhunyt egy újabb személy a vulkánkitörés sérültjei közül.

A búvárok rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak. John Tims rendőrfőnök-helyettes szerint a vulkánkitörés miatt rosszak a látási viszonyok a vízben. Elmondta, hogy a búvárok védőöltözetben merültek víz alá, s minden alkalommal, amikor feljönnek, friss vízzel kell lemosni őket. A helyi sajtó a búvárokra hivatkozva beszámolt arról is, hogy a sziget körül sok elpusztult halat találtak.

A rendőrség közlése szerint a szárazföldi kutatóakciót amennyire a körülmények ezt lehetővé teszik  már vasárnap folytatják a vulkanikus szigeten.

Szombaton egy újabb személy hunyt el súlyos sérülései következtében közölte a rendőrség és az egészségügyi minisztérium.

A Fehér-szigeten hétfőn tört ki tűzhányó, amikor több tucat turista volt ott. Pénteken hat holttestet sikerült kihozni a szigetről. Nyolc ember halálát pedig már korábban megerősítették. A szombati halálesettel összesen 15-re emelkedett a halálos áldozatok hivatalos száma. Két embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, és úgy vélik, nincsenek életben, több tucatnyian pedig megsérültek a vulkánkitörés miatt.

Az új-zélandi földtani megfigyelő rendszert működtető szakértők szerint a tűzhányó továbbra is veszélyes.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn egy perc néma csenddel kíván megemlékezni a vulkánkitörés áldozatairól.

Bárhol is legyünk Új-Zélandon, vagy a világ valamely más pontján, ez egy olyan pillanat, amelyben azok oldalán állunk, akik elvesztették szeretteiket ebben a rendkívüli tragédiában

– mondta a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?