Shabana Mahmood brit belügyminiszter szerint robbantásos merénylettől tartottak a manchesteri zsinagóga elleni támadás elhárítására kivonuló rendőrök, ezért alkalmaztak lőfegyvert.
Brit belügyminiszter: robbantásos merénylettől tartottak a manchesteri zsinagóga elleni támadáshoz kivonuló rendőrök
Az északnyugat-angliai nagyváros legnagyobb, Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál október 2-án, jóm-kipúr napján – a zsidó vallás legfontosabb ünnepén – egy szíriai származású brit állampolgár, a 35 éves Jihad Al-Shamie gázolásos és késeléses merényletet követett el.
A támadásban ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsebesültek.
A támadót a perceken belül kiérkező fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték. A két halálos áldozat egyikét is a rendőrök lőtték le véletlenül, amikor megpróbálták megakadályozni, hogy Al-Shamie behatoljon a zsúfolt zsinagógába.
Shabana Mahmood belügyminiszter a londoni alsóház képviselőinek tartott hétfő esti tájékoztatásában elmondta: „A merénylő pokolgéphez hasonlító eszközt viselt, amelyről később kiderült ugyan, hogy csak utánzat volt, ám a helyszínen tartózkodóknak minden okuk megvolt arra, hogy valódi robbanóeszköznek tartsák a támadó ruháján látható szerkezetet.”
A belügyi tárca vezetője megerősítette, hogy az egyik áldozatot is a kiérkező rendőrök lőtték le véletlenül. Hangsúlyozta ugyanakkor: „Nem szabad elfelejteni, hogy a zsinagógához kivonuló rendőri egységeknek olyan helyzetben kellett cselekedniük, amelyben nekik is meggyőződésük volt, hogy a terrorista pillanatokon belül robbanóeszközt hoz működésbe.”
A belügyminiszter közölte, hogy az ilyen esetekben szokásos módon a rendőri magatartási normák betartását felügyelő független hatóság (Independent Office for Police Conduct, IOPC) vizsgálja a történteket. Kiemelte: a támadás elhárítására kivonuló rendőröket nem vádolják semmivel, az IOPC tanúként hallgatja meg őket.
Shabana Mahmood elmondta azt is, hogy Jihad Al-Shamie gyerekkorában érkezett Nagy-Britanniába, és még kiskorúként megkapta a brit állampolgárságot.
A belügyminiszter szerint sem a terrorizmusellenes rendőri ügyosztályok, sem a biztonsági szolgálatok nem ismerték előzetesen a merénylőt. Al-Shamie-t ugyanakkor nemrégiben szexuális erőszak gyanújával őrizetbe vették, és feltételesen volt szabadlábon, amikor a zsinagóga elleni támadást elkövette.
A vizsgálatot irányító hatóságok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a merénylő szélsőséges iszlamista ideológia befolyása alá került – fogalmazott a brit belügyminiszter.
Shabana Mahmood szerint egyértelműen erre vall, hogy Al-Shamie a támadás közben felhívta a rendőrséget, azonosította magát a merénylet elkövetőjeként, és hűségesküt tett az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet mellett.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.