Brexit – Corbyn szerint az új megállapodás rosszabb, mint az előző

Jeremy Corbyn
London |

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző, amelyet a londoni parlament háromszor is elutasított.

Jeremy Corbyn az új megállapodás elérésének bejelentése után közölte: a Labour szerint az egyezség a munkavállalók védelme és jogosultságai szempontjából „lefelé tartó versengést” indíthat el, emellett kockára teszi az élelmiszerbiztonságot, aláássa a környezetvédelmi normákat és lehetővé teszi, hogy a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatot (NHS) amerikai magánvállalatok felvásárolják.

Corbyn szerint mindezek alapján a megállapodást vissza kell utasítani.

Kapcsolódó cikkünk

A Munkáspárt vezetője hozzátette: a legjobb megoldás az, ha a választók mondhatják ki a végső szót a Brexitről egy népszavazáson.

Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a kormány a szombati rendkívüli parlamenti ülésen szavazásra bocsátja a Brexit-megállapodást.

A Munkáspárt és a megállapodást egyelőre szintén elvető észak-írországi Demokratikus Unionista párt támogatása nélkül azonban reménytelen a jóváhagyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?