Boris Johnson: Nagy-Britannia a "a gyarmattá válás" felé tart

Boris Johnson

Boris Johnson volt brit külügyminiszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta hétfőn bejelentett lemondását, hogy az Egyesült Királyságot a brit kormány jelenlegi Brexit-politikája "a gyarmattá válás felé" sodorja.

Johnson, aki két év után távozott a külügyi tárca éléről, Theresa May miniszterelnöknek írt, hétfő este nyilvánosságra hozott levelében kifejti: a Brexit-folyamatnak a lehetőségekről és a reményről kellene szólnia, arról az esélyről, hogy lehet másképp, dinamikusabban intézni az ország ügyeit, és maximalizálni lehetne a nyitott, kifelé tekintő brit gazdaság előnyeit.

"Ez az álom haldoklik, mert megfojtja a felesleges kételkedés saját magunkban" - fogalmaz a volt brit külügyminiszter.

Boris Johnson szerint a kormány kulcsfontosságú döntéseket halogat, nem készült fel például arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló tárgyalások megállapodás nélkül zárulnak. Ennek következményeként úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság "a fél-Brexit felé" tart, amelyben a brit gazdaság jelentős részeit továbbra is hozzáláncolják az uniós rendszerhez, de úgy, hogy e rendszer felett Londonnak nem lesz ellenőrzése - áll a volt külügyminiszter levelében.

Johnson szerint a brit kormány jelenlegi Brexit-irányvonala olyan, mintha egy hadsereg előőrse fehér zászlót lobogtatva indulna a csatába.

Boris Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai a chequersi kormányfői rezidencián tartott, kihelyezett ülésen javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

A javaslatok jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora látni szeretett volna. Jóllehet az indítványt Johnson is elfogadta, hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint azonban később keresetlen - enyhébb trágárságokat sem nélkülöző - kifejezésekkel illette a dokumentumot.

Kapcsolódó cikkünk

Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

Theresa May miniszterelnöknek küldött hétfő esti levelében Johnson kifejti: véleménye szerint mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság egyértelműen "a gyarmati státus felé vette az irányt".

 Theresa May a Downing Street által ismertetett válaszlevelében közölte, hogy sajnálkozással és "némi csodálkozással" vette kézhez egykori külügyminisztere levelét. A kormányfő szerint ugyanis a pénteki chequersi értekezlet gyümölcsöző volt, az ott elfogadott javaslatok tiszteletben tartják a brit EU-tagságról két éve tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött - népszavazás eredményét, lehetővé teszik, hogy Nagy-Britannia visszaszerezze ellenőrzését határai, törvényei és pénze felett, megszüntetve az unión belüli szabad mozgás alapelvének érvényesítését, és véget vetve azoknak az időknek, amikor London hatalmas összegeket fizetett a brit adófizetők pénzéből az Európai Uniónak.

May szerint ha Johnson nem tudja támogatni az Egyesült Királyság érdekeit szolgáló megállapodás megkötését az EU-val, akkor helyesen tette, hogy lemondott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?