New York/Kuala Lumpur/Teherán.
Blix választ vár Bagdadtól harminc kérdésére
Egy iraki külügyi tisztségviselő szerint országa technikai kérdésnek tekintené – nem pedig politikainak – Hans Blixnek azt az esetleges kérését, hogy Irak semmisítse meg al-Szamud-2 típusú rakétáit.
Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezetője tegnap Iránba érkezett, annak a három atomlétesítménynek az ellenőrzésére, amelyeket az USA gyanúja szerint Irán atomfegyver gyártására használhat. Programjának megfelelően el-Baradei a Teherántól délnyugatra fekvő Arak mellett épülő létesítményeket tekinti meg, valamint az ország déli részén található Buser szintén épülőfélben lévő létesítményét, amely Irán első polgári célú erőműve.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.