A felvétel illusztráció
Betegtársára támadt egy beteg a pszichiátrián
Vádat emeltek ellene.
Kórházban támadt betegtársára és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott az a pszichiátriai beteg, akinek a felmentését és kényszergyógykezelését indítványozta a vádhatóság – tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az MTI-vel.
A vád szerint tavaly ősszel egy gödi férfi egy közeli kórház pszichiátriai osztályán egy tollal betegtársa ágyához ment, kisebb erővel megszúrta a jobb szeménél, s azt kiabálta: meg fog halni. A sértett kirohant a folyosóra.
„A megtámadott férfi a szemhéj szúrt sebzésének 8 napon belül gyógyuló sérülését szenvedte el. Fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetősége, mely a sértett védekezésének köszönhetően maradt el. A vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el újra”
– áll a közleményben.
A Pest Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg a gödi férfit, büntethetőséget kizáró ok miatt azonban felmentést és kényszergyógykezelést indítványozott – közölték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.