Benjámin Netanjahu: Izrael a létéért harcol

netanjahu k

Izrael a létéért harcol – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap Bat Jamban, ahol egy iráni ballisztikus rakéta hajnali becsapódása legkevesebb hét ember halálát okozta, köztük két gyerekét, és jelentős kárt okozott egy tízemeletes lakóházban.

„El fogjuk érni a célunkat, és súlyos csapást mérünk rájuk. Érzik majd, hogy milyen erősek vagyunk” – mondta Netanjahu a becsapódás Tel-Avivtól délre fekvő helyszínén.

A kormányfő szerint Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll, amelynek súlyát minden izraeli állampolgár érzi. „Gondoljunk csak bele, mi történne, ha Iránnak nukleáris fegyverei lennének, amelyeket izraeli civilekre irányíthatna” – figyelmeztetett.

„Csak képzeljük el, mi lenne, ha Iránnak húszezer ilyen rakétája lenne!” – utalt a becsapódott ballisztikus rakétára, amelyből becslések szerint Irán mintegy kétezerötszázzal rendelkezik.

Az éjszaka folyamán az izraeli légierő gépei támadást hajtottak végre az iráni nukleáris ipar infrastruktúrája ellen – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap. A hadsereg közleménye szerint kevesebb mint három nap alatt több mint százhetven célpontot és több mint hétszázhúsz katonai infrastruktúrát semmisítettek meg Iránban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?