Békemegállapodást köt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda

Kiutasították Kongóból az ENSZ emberi jogi képviselőjét

Békemegállapodást köt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda, a tervezetet a két ország képviselői már jóvá is hagyták – derült ki abból a közös közleményből, amelyet Kongó, Ruanda, valamint a köztük közvetítő Egyesült Államok és Katar kormánya adott ki Washingtonban.

A megállapodás szerint leállítják az ellenségeskedést Kongó keleti részén, és biztosítják az afrikai ország területi egységének tiszteletben tartását. Rendelkezik egyúttal a dokumentum „a nem állami fegyveres csoportok tevékenységének beszüntetéséről, leszereléséről és integrációjáról” is.

Év eleje óta az M23 fegyveres csoport jelentős területeket foglalt el a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, az összecsapásoknak ENSZ-adatok szerint ezres nagyságrendű halálos áldozatuk volt. A világszervezet és az Egyesült Államok szakértői szerint a milíciát a ruandai hadsereg is támogatta. Kigali ezt tagadta, de azt több ízben értésre adta, hogy saját biztonságára nézve fenyegetésnek tartja egyes kelet-kongói fegyveres csoportok tevékenységét, mindenekelőtt a korábbi ruandai hutu vezetők által létrehozott Demokratikus Felszabadítási Erőkét.

A végleges békeszerződést a jövő héten írják alá miniszteri szinten – derült ki a közleményből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?