Bányászok vesztették életüket Grúziában egy bányaomlásban

robbanás
Tbiliszi |

Négy vájár vesztette életét, és hat társuk megsérült hétfő reggel egy bányaomlásban a nyugat-grúziai Tkibuli városában - közölte a kaukázusi ország belügyminisztériuma.

 

A balesetet sújtólégrobbanás okozta, amely miatt járatok omlottak be a fővárostól, Tbiliszitől 200 kilométerre nyugatra található Mindeli szénbányában.

Négy bányászt kórházba szállítottak.

A georgiai kormány lezárta a bányát a vizsgálatok befejezéséig, illetve amíg a nemzetközi szakemberek kifejtik véleményüket a balesetről. "Az ország nem engedheti meg, hogy veszélybe sodorja állampolgárai életét és egészségét, ezért úgy döntöttünk, bezárjuk a bányát" - közölte a tbiliszi kormány.

 

Mamuka Bahtadze kormányfő hétfőn gyásznapot hirdetett. A kormány sajtószolgálata szerint félárbócra engedik a zászlókat a kaukázusi országban.

Összesen tizenhat vájár vesztette életét 2011 óta ebben a bányában különböző balesetekben. Utoljára hasonló szerencsétlenség idén áprilisban történt, akkor hatan haltak meg, és hárman sérültek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?