Az új perui kormány csütörtökön bejelentette, hogy rendkívüli állapotot hirdet a fővárosban, Limában a szervezett bűnözés erőszakcselekményei által kiváltott tömegtüntetések miatt, amelyben egy ember életét vesztette, több mint százan pedig megsebesültek.
Az új perui kormány rendkívüli állapotot hirdet Limában a tömegtüntetések miatt
„Bejelentjük a rendkívüli állapot kihirdetéséről szóló döntést, legalábbis Limában” – nyilatkozta a sajtónak Ernesto Alvarez átmeneti kormányfő egy miniszteri ülést követően. Az intézkedés a fővárosban és a közeli Callao kikötővárosban élő 10 millió embert érinti.
Szerdán több ezer tüntető tiltakozott az ország egész területén a növekvő bizonytalanság és a perui politikai elit ellen, követelve José Jerí, az október 10-én felesketett új elnök lemondását. Limában a rendőrség és a tüntetők között a heves összecsapások voltak az egy hónapja kezdődött tüntetések óta. A hivatalos adatok szerint egy ember meghalt és legalább 113-an megsérültek, többségük rendőr. Szemtanúk szerint Eduardo Ruíz 32 éves hiphopénekest egy, a tüntetők közé vegyült civilruhás rendőr lőtte le.
A rendkívüli állapot értelmében a kormány jogosult a hadsereget az utcákra küldeni és bizonyos jogokat, például a gyülekezési szabadságot korlátozni. „A kijárási tilalom nem kizárt (...), mivel a bűnözés nem tartja tiszteletben az éjszakát” – hangoztatta Alverez. Hozzátette, hogy a kormány a következő napokban ismerteti a rendkívüli állapotot kísérő intézkedéscsomagot.
José Jerí elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem mond le, mert ő felelős a stabilitás fenntartásáért az országban. Újságíróknak beszélt erről azután, hogy látogatást tett a parlamentben, ahol bejelentette, hogy nagyobb felhatalmazást kér a bűnözés elleni harcra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.