Az Iszlám Állam bejelentette vezetője halálát, és már az utódját is megnevezte

n

Az Iszlám Állam nevű nemzetközi terrorhálózat szerdán megerősítette, hogy vezetője, Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasi meghalt.

A dzsihadista szervezet szóvivője a Telegramon bejelentette azt is, hogy már választottak maguknak új vezetőt Abu al-Huszein al-Huszeini al-Kurasi személyében.A tájékoztatás szerint Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasi harcban eset el, de sem részleteket, sem halálának időpontját nem közölték.

Abu al-Haszán al-Hasemi al-Kurasi a terrorszervezet harmadik "kalifája" volt. 2022 márciusában került a dzsihadisták élére. Elődeit, Abu Ibrahim al-Hasimi al-Kurasit, illetve a hírhedt Abu Bakr al-Bagdadit az amerikai különleges erők ölték meg. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője üdvözölte a terroristák vezérének halálát.

Az amerikai hadsereg szerdán közzétett nyilatkozata szerint Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasit a Szabad Szíriai Hadsereg művelete során ölték meg a dél-szíriai Daraa tartományban még október közepén.

"Az Iszlám Állam továbbra is fenyegetést jelent a térségben" - húzta alá az amerikai haderő közel-keleti térségért felelős parancsnoksága (CENTCOM) közleményében. "A CENTCOM partnereivel továbbra is az Iszlám Állam tartós vereségére összpontosít" - tette hozzá.

A hadsereg egyik szóvivője szerint amerikai katonák nem vettek részt a török haderővel szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg - mérsékeltnek mondott - ellenzéki ernyőszervezet műveletében. A Kurasi név Mohamed próféta törzsére utal, amelyre az önjelölt kalifák a saját legitimitásukat igazolandó hivatkoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?