Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot, mely azt célozza, hogy a farkasok uniós természetvédelmi státuszát a szigorúan védettről védettre csökkentsék, összhangba hozva ezzel az uniós farkasvédelmi státuszt a vonatkozó Berni Egyezménnyel, az európai növény-, állat- és élőhelyvédelmi nemzetközi megállapodással.
Az EU hozzájárult, hogy szigorúan védettről védettre változtassák a farkasok természetvédelmi státuszát

Az uniós tanács tájékoztatása szerint az irányelv bevezetésével a tagállamok nagyobb rugalmasságot kapnak a farkaspopulációk kezelésére. Az irányelv célja, hogy javítsák a farkasok és az emberek együttélését, és a lehető legkisebre csökkentsék a növekvő farkaspopuláció esetlegesen negatív hatását. A jogszabálynak köszönhetően a tagállamok jobban tudnak majd intézkedéseket hozni az adott regionális körülményekhez igazítva.
A tagállamoknak továbbra is biztosítaniuk kell a farkasok kedvező védettségi helyzetét. A vadállatot továbbra is szigorúan védett fajként említhetik a nemzeti jogszabályokban, és szigorú intézkedéseket hozhatnak a védelmére.
Az Európai Bizottság javaslatában azt írta: Európában több mint 20 ezer farkas él, populációik és elterjedési területük növekszik, tíz év alatt mintegy megduplázódott. Noha ez természetvédelmi sikernek számít, egyes régiókban az emberi tevékenységgel egyre gyakoribb konfliktusokhoz vezetett, különösen az állatállomány tekintetében – jegyezték meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.