Az Egyesült Államok hivatalosan is elutasította a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat 2024-ben, a WHO közgyűlésén elfogadott módosításait

WHO k

Az Egyesült Államok hivatalosan is elutasította a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat 2024-ben, a WHO közgyűlésén elfogadott módosításait – jelentette be Marco Rubio külügyminiszter és John F. Kennedy egészségügyi miniszter.

Az amerikai adminisztráció két tagjának együttes közleménye szerint a lépés az amerikai nemzeti szuverenitás védelmét szolgálja, valamint azt célozza, hogy „nemzetközi bürokratákat” megakadályozzanak abban, hogy az Egyesült Államok belügyeit alakítsák.

Az állásfoglalás emlékeztet arra, hogy a 2005-ből származó Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (International Health Regulation) tavalyi módosításai jelentősen kibővítik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jogköreit a nemzetközi közegészségügyi válaszintézkedésekben. Marco Rubio és John F. Kennedy kifogásként sorolja, hogy a módosítások kiszélesítik a WHO szerepét közegészségügyi vészhelyzetekben, valamint további felhatalmazást adnak a világszervezetnek, hogy egy helyzetet világjárványként határozzon meg.

„A 2024-es módosítások szóhasználata homályos és széles, ami azt a kockázatot hordozza, hogy a WHO által koordinált nemzetközi intézkedések a gyors és hatékony lépések helyett jóval inkább olyan politikai ügyekre fókuszálnak, mint például a szolidaritás”

– olvasható a közleményben.

Az Egyesült Államok az új nemzetközi szabályozásban szereplő digitális egészségügyi iratokról szóló előírást sem fogadja el – áll a külügyminiszter és az egészségügyi miniszter közleményében, amely azt is hangsúlyozza, hogy az amerikai adminisztráció „nem fog eltűrni olyan nemzetközi szakpolitikákat, amelyek sértik az amerikaiak szólásszabadságát, személyiségi jogait, valamint egyéb szabadságjogait”.

Donald Trump elnök január 20-án, hivatalba lépése napján aláírt rendeletben intézkedett az Egyesült Államok kiléptetéséről az Egészségügyi Világszervezetből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?