Az EBESZ kifogásolta a konkurencia korlátozását az orosz választások során

Putyin
Moszkva |

Az orosz elnökválasztást hatékonyan szervezték meg, de több szabadságjog korlátozása csökkentette a konkurencia lehetőségét, nem volt meg az igazi választás lehetősége, és a bírálókra méltánytalan nyomást gyakoroltak - közölte Michael Georg Link koordinátor, amikor hétfőn ismertette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) és Parlamenti Közgyűlése megfigyelő missziójának előzetes jelentését.

Az EBESZ-misszió szerint az elnökválasztás "túlzottan ellenőrzött jogi és politikai környezetben zajlott, és azt a bírálatok rendszeres elnyomása kísérte". 

Link rámutatott, hogy az alapvető szabadságjogok - a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának - korlátozása egyúttal "korlátozta a politikai együttműködés terét és a konkurencia elégtelen szintjét eredményezte".

A dokumentumban kifogásolták, hogy a jelöltek közül a hivatalban lévő elnöknek jutott a legtöbb televíziós műsoridő. Noha az államfő nem vett rész az elnökjelölti vitákban és a kampányolásban, a hivatalos tevékenységéről szóló terjedelmes jelentések "domináns jelenlétet" biztosítottak számára a médiában.

A jelentés szerzői megjegyezték, hogy Oroszországban továbbra is a televíziók, főleg az állami alapítású, tulajdonú és támogatottságú csatornák jelentik a politikai tájékozódás fő forrását. A korlátozó jogszabályok szerintük aláássák a média szabadságát, és öncenzúrát eredményeznek.

A megfigyelők több olyan, a szavazókra történő nyomásgyakorlást is magában foglaló intézkedést észleltek, amelyek célja a választási részvétel növelése volt.

"Ennek a választásnak a politikai környezetét a civil társadalomra való folytatódó nyomásgyakorlás, a média túlnyomó részében a kritikus tudósítások hiánya és a részvétel növelésére irányuló összehangolt erőfeszítések határozták meg" - áll a dokumentumban.

A jelentés szerint a panaszok feldolgozása a választás idején nem volt eléggé átlátható. A Központi Választási Bizottság a hozzá beérkezett jelzések közül 420-at minősített panasznak, de ezekből csak kettőt vizsgált ki és hozott nyilvánosságra. Az orosz testület az ODIHR-t arról tájékoztatta, hogy a többi panasz nem tartozik hatásköréhez, mert alapvetően az adminisztratív eszközök helytelen alkalmazására vonatkoztak. Ezekben az esetekben a bizottság a panaszokat más állami szervekhez irányította át. 

Az EBESZ-koordinátor rámutatott, hogy a választási bizottság 17 aspiráns bejegyzését annak ellenére is elutasította, hogy a 2012-es választás óta csökkentették az elnökjelöltté minősítéshez szükséges támogató aláírások számát. Az elutasítottak közül hatan eredménytelenül fellebbeztek. Link szerint az ilyen korlátozások ellentétesek a nemzetközi normákkal, és korlátozzák a konkurenciát is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bejegyzett jelöltek is kijelentették: biztosak a hivatalban lévő jelölt győzelmében, mert "a választáson nincs konkurencia".

Jan Petersen, az ODIHR-misszió vezetője közölte, hogy a végleges jelentést mintegy két hónap múlva teszik közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?