Arad. Az egész Kárpát-medence magyarsága az aradi vértanúkra emlékezett tegnap. Aradon, a nemrég köztérre helyezett Szabadság-emlékmű egyik jótékony hatása, hogy a romániai magyarságon belül egymás mellé állította az eltérő szemléletet vallókat.
Aradon újra együtt
Egy újságírói kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy tavaly az RMDSZ ellenzéke külön ünnepséget tartott Tőkés László püspök részvételével, Markó így idézte fel az akkor történteket: tavaly külön ünnepeltek azok, akik bizakodtak, és azok, akik kishitűek voltak, vagyis nem hittek abban, hogy a Szabadság-emlékművet sikerül majd felállítani. A romániai magyarság megosztottságának sokszor van ilyen jellege – fogalmazott Markó, aki szerint nem a koncepciókban vagy a követendő célokban van a különbség.
Az emlékmű köztérre helyezése azonban természetes módon egymás mellé állította azokat, akik korábban ellentétben álltak egymással, a szoborcsoportnak ez kétségtelenül az egyik legfontosabb jótékony hatása. Tőkés László királyhágómelléki református püspök maga is részt vett a tegnapi ünnepségeken, délután a Vesztőhelyen tartott másik ünnepségen beszédet is mondott. A délelőtti megemlékezés után a Neumann-házban tartott, a bukaresti magyar nagykövetség által adott fogadáson Tőkés és Markó – hoszszú idő után először – percekig szívélyesen beszélgetett egymással.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.