Pánikot okozott egy szállodaépületbe bejutó leopárd a népszerű üdülőhelyen

Hajsza az emberevő leopárd után

Kellemetlen meglepetés érte a vendégeket.

Pánikot okozott a vendégek körében egy szállodaépületbe bejutó leopárd Indonézia Nyugat-Jáva tartományában, a hatóságok végül ártalmatlanná tették a ragadozót.

Agus Arianto, a nyugat-jávai állatvédelmi hatóság vezetője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: akkor vették észre hétfőn, amikor már feljutott a második emeletre, és egy szoba előtt áll a folyosón. A hotel vezetése riadóztatta a tűzoltóságot, amely viszont az állatvédelmi hatóságot értesítette. Ez utóbbi hatóság emberei nyugtatólövedékkel tették ártalmatlanná az állatot, és elszállították.

Augusztus végén elszabadult egy leopárd egy a szállodától alig 5 kilométerre lévő állatkertből. Agus Arianto szerint még vizsgálják, hogy ugyanarról az állatról van-e szó.

Indonéziában az utóbbi években többször is előfordult, hogy állatkerti állatok megszöktek. 2021-ben két bengáli tigris szökött meg egy állatkertből Szingkavangban, Nyugat-Kalimantan tartományban, miután napokig tartó esők miatt egy lyuk keletkezett a talajban ketrecük közelében. Egy 47 éves állatkerti gondozót holtan találtak a tigrisketrec közelében, de a tigrisek több más állatot is elpusztítottak. Az egyik tigrist lelőtték, a másikat élve fogták el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?