Amerikai kormánytagok részvételével Londonban tartják hétfőn az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások következő fordulóját – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Amerikai kormánytagok részvételével Londonban tartják hétfőn az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások következő fordulóját

Az elnök Truth Social közösségi médiaoldalán tett bejegyzése szerint az Egyesült Államok részéről Scott Bessent pénzügyminiszter, Howard Lutnick kereskedelmi miniszter, valamint Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője vezeti a kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalást Kína képviselőivel. „A találkozónak jól kell mennie” – fogalmazott Donald Trump.
Az amerikai elnök csütörtökön telefonon beszélt mintegy másfél órán át Hszi Csin-ping kínai elnökkel a két ország kereskedelmi vitájáról, és annak megoldási lehetőségeiről. Donald Trump a telefonos megbeszélésről beszámolva optimizmusának adott hangot, és azt is közölte, hogy a kínai államfő hivatalos látogatásra hívta meg őt és feleségét, amit washingtoni meghívással viszonzott.
Donald Trump hangsúlyozta, hogy Hszi Csin-pinggel nem beszéltek Oroszországról és Ukrajnáról, ahogy az Irán körüli kérdésekről sem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.