Aleksandar Vučić szerb elnök először látogatott Ukrajnába

vucic k

Aleksandar Vučić szerbiai elnök szerdán regionális csúcstalálkozóra utazott az ukrajnai Odesszába, ez az első alkalom, hogy az államfő 12 éves hivatali időszaka alatt felkeresi az országot.

Vučić hivatala közleményben tudatta: a politikus egy napra Ukrajnába utazik, hogy részt vegyen az ukrán-délkelet-európai csúcstalálkozón a fekete-tengeri kikötővárosban, Odesszában. Az eseményre 12 délkelet-európai ország vezető politikusai hivatalosak.

Szerbia csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz, de Oroszország, Belgrád hagyományos szláv és ortodox keresztény szövetségese, továbbra is a legnagyobb gázszállítója, és Szerbia egyetlen olajfinomítója a Gazprom és a Gazprom Neft többségi tulajdonában van.

Vučić korábban legalább háromszor találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Belgrád teljes egészében elismeri Ukrajnát, beleértve az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területeket is, Kijev pedig elutasította Szerbia többségében albánok lakta korábbi déli tartománya, Koszovó 2008-as függetlenségének elismerését.

Május végén az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) azt állította, hogy Belgrád „hátba szúrta” Moszkvát, mert a szerb hadiipari gyártók lőszert és fegyvereket adtak el Ukrajnának közvetítőkön keresztül.

A balkáni ország 2006-os függetlenné válása óta az egyetlen szerb elnök, aki Ukrajnába látogatott, Boris Tadić volt 2011-ben.

Ukrajna előző elnöke, Petro Porosenko 2018-ban járt Szerbiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?