Aktivistaszervezet: már több mint 2500 halálos áldozata van az iráni tüntetéseknek

Irán k

Már több mint 2500 halálos áldozata van az Iránban december végén kirobbant tüntetéseknek – jelentette be szerdán az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA).

Az Egyesült Államokban működő, iráni aktivistahálózatra támaszkodó szervezet szerint a tiltakozásokkal összefüggésben 2571 halottról lehet tudni: 2403 tüntető, 147, a kormánnyal valamilyen módon kapcsolatban álló ember – köztük milicista –, valamint 12 kiskorú és kilenc olyan civil is életét vesztette, akik nem vettek részt a tiltakozásokban.

Jóllehet a halálos áldozatokról Teherán nem közöl adatokat, kedden egy iráni illetékes mintegy kétezerre tette a halálos áldozatok számát, beleértve a biztonsági erőkhöz tartozókat is.

A december 28-án, a súlyos infláció nyomán kirobbant tüntetések évek óta nem látott megpróbáltatást jelentenek a teheráni vezetés számára, amelynek tagjai ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a tiltakozásokkal összefüggésben: míg Maszúd Peszeskján elnök többször hangoztatta, hogy a tiltakozókat meg kell hallgatni, Mohammed Movahedi Azad, az ország főügyésze arra figyelmeztetett, hogy mindenki, aki részt vesz a demonstrációkon, „Isten ellenségének” számít, ami halálbüntetéssel jár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?