Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn szavazás útján jóváhagyta a palesztin delegáció azon jogát, hogy felvonja zászlaját a szervezetben.
A WHO-tagállamok megszavazták a palesztin küldöttség jogát arra, hogy felvonják zászlajukat a szervezetben

A többi között Kína, Pakisztán és Szaúd-Arábia által beterjesztett indítványt 95-en támogatták, négyen – Izrael, Magyarország, Csehország és Németország – nemmel szavaztak, 27 tagállam pedig tartózkodott.
A palesztin delegációt vezető Ibrahim Hrejsí a sajtónak adott nyilatkozatában üdvözölte a döntést. Mint mondta, a gesztus, jóllehet szimbolikus, jelzi, hogy a palesztinok részei egy nemzetközi közösségnek, és hozzátette: reméli, hogy nemsokára teljesértékű tagságot kapnak mind a WHO-ban, mind a többi ENSZ-szervezetben.
Rana el-Húri, a libanoni küldöttség vezetője úgy fogalmazott, a szavazás eredménye „a remény apró fénysugarát jelenti” a palesztinok számára, akiknek szenvedése „elviselhetetlen méreteket öltött”.
Az Egyesült Államok, amely januárban jelentette be kilépési szándékát a WHO-ból, nem vett részt a szavazáson.
Jóllehet csaknem 150 ország ismerte el világszerte a plaesztin államot, a vezető hatalmak zöme – beleértve az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és Japánt – nem tett ilyen lépést.
A szavazás során Franciaország és Japán támogatta az indítványt, Nagy-Britannia tartózkodott.
A palesztin küldöttség jelenleg megfigyelői státusszal rendelkezik a WHO-ban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.