A Twitter törölte Trump oldaláról a Floyd megemlékezéséről szóló videót

George Floyd

A Twitter pénteken törölte Donald Trump amerikai elnök oldaláról a minneapolisi rendőrök durvaságának áldozataként meghalt George Floyd megemlékezéséről szóló videórészletet.

A kaliforniai székhelyű közösségi médium a döntést azzal indokolta, hogy a minneapolisi egyetemen felravatalozott Floydra emlékező ünnepség videójának „szerzői jogai” vannak és „a szerzői jogok tulajdonosának” kérésére törölték a videót. Közleményében a médiacég leszögezte: „szerzői jogi politikánk értelmében a szerzői jog tulajdonosa vagy felhatalmazott képviselője által nálunk bejelentett érvényes szerzői jogi panaszoknak helyet adunk”.

Az ügyvéd, aki benyújtotta a Twitterhez a kifogást, nem kívánta feltárni, hogy kinek a megbízásából cselekedett.

A videó, amely egy csaknem négyperces összeállítás a több órán keresztül tartott megemlékezésről, mindazonáltal Trump YouTube-csatornáján továbbra is látható.

Az amerikai elnök és a Twitter között nem ez az első vitás ügy. Néhány nappal ezelőtt ez a közösségi platform Trump két bejegyzését is megjelölte, mint hamis hírt. Az egyik bejegyzés arra hívta fel a figyelmet, hogy a levélben történő szavazásnak megvannak a veszélyei, és alkalmat adhat a novemberi elnökválasztáson előforduló esetleges csalásokra. A Twitter – miután hamis hírként megjelölte a bejegyzést – egy olyan linket adott meg, amely a köztudomásúan a demokraták mellett elkötelezett CNN hírtelevízió egyik riportjához vezetett. A közösségi platform a napokban törölte az elnöknek azt a bejegyzését is, amelyben a tüntetésekre utalva úgy fogalmazott: „amikor a fosztogatás megkezdődik, a lövöldözés következik”. A Twitter a bejegyzést úgy értelmezte, mintha az elnök az erőszak mellett tette le volna a voksát.

Egy másik közösségi platform, a Snapchat, hasonló szabályozással lépett fel Trump ellen, és a napokban eltávolította Trump fiókját az egyik, új tartalmakat népszerűsítő szekciójából. A moderátor arra hivatkozott, hogy nem akarja a „rasszista erőszakra” ösztökélő hangokat felerősíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?