A profi kerékpárosokat tömörítő szervezet (CPA) elnöke azt javasolja: a nagyobb versenyek távjait rövidítsék le, hogy az esetleges tüntetők ne kaphassanak elég nyilvános felületet, mint ahogy ez történt a múlt hónapban a Vuelta a Espanán.
A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken
Adam Hansen szerint ha a tiltakozóktól elveszik a lehetőségeket, nem lesz elég színterük, akkor nem mennek majd el a viadalokra.
A háromhetes Vueltán a palesztinbarát tüntetők szinte mindegyik szakaszt megzavarták, a fő célpont az Israel-Premier Tech csapat volt. Többször maguk a bringások is veszélybe kerültek.
„Láttuk, hogy Madridban a tüntetők kétórányi élő tévéadást kaptak, ez a tiltakozásról és nem a versenyről szólt. Nem vagyok a tiltakozás ellen, de a bringások veszélyeztetése az utolsó dolog, amit akarunk. Néhány versenyzőt elsodortak vagy leszorították és ez már nem tiltakozás!”
– mondta Hansen, aki elismerte, hogy a versenyek egyes részeinek vagy szakaszainak törlése nagy veszteség lenne a szervezők számára.
„De most egy kis áldozatot kell hoznunk a kerékpársport hosszú távú jövőjéért” – tette hozzá a CPA elnöke, aki azt egyelőre nem tárta fel, hogy a rövidített szakaszok milyen módon vennének el lehetőségeket a többször agresszív tiltakozóktól.
Az Israel-Premier Tech csapata biztonsági okok miatt nem vehet részt a szombati Giro dell'Emilián, amelyet Bologna környékén rendeznek.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.