A nyugati országok elítélték az iráni tüntetők lemészárlását

iran tuntetes

Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit kormányfő és Friedrich Merz német kancellár közös közleményben határozottan elítélte Iránban a tüntetők legyilkolását és az iráni biztonsági erők által elkövetett erőszakot, valamint önmérsékletre szólította fel az iráni hatóságokat.

„Mélyen aggasztanak bennünket az iráni biztonsági erők által elkövetett erőszakról szóló jelentések, és határozottan elítéljük a tüntetők legyilkolását” – írták a francia, brit és német vezetők, felszólítva az iráni hatóságokat, hogy „tartózkodjanak minden erőszaktól, és tartsák tiszteletben az iráni állampolgárok alapvető jogait”.

„Az iráni hatóságok felelőssége saját lakosságuk védelme, és garantálniuk kell a szólás- és békés gyülekezési szabadságot, megtorlástól való félelem nélkül” – tette hozzá a francia elnök, a brit miniszterelnök és a német kancellár közös nyilatkozatukban.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Köztársaság „nem hátrál meg a szabotőrök elől”, miközben a 13. napja tartó tüntetések egyre nagyobb méreteket öltenek az országban.

Iránban december végén robbantak ki kormányellenes tüntetések a növekvő infláció miatt, a megmozdulásoknak pedig már több halálos áldozatuk van. Donald Trump amerikai elnök azt hangoztatta, kész a katonai beavatkozásra is, ha az iráni hatóságok erőszakkal lépnek fel a tüntetőkkel szemben.

Az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) legfrissebb összesítése szerint a tüntetések kezdete óta legkevesebb 39 ember, köztük több rendőr is életét vesztette a demonstrálók és a biztonsági erők összecsapásaiban, az őrizetbe vett tüntetők száma pedig meghaladja a 2260-at.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?