Maia Sandu moldovai elnök egy interjújában arról beszélt, hogy ha népszavazást tartanának hazája egyesüléséről az EU- és NATO-tag Romániával, támogatólag szavazna.
A moldovai elnök igennel szavazna hazája egyesülésére Romániával egy referendumon
Sandu, akinek Európa-barát pártja tavaly szeptemberben új mandátumot szerzett, ismét a többségében román, kisebb részben pedig orosz ajkú, 2,4 millió lakosú Moldova belügyeibe való beavatkozással vádolta meg Oroszországot.
„Ha lenne egy referendum erről, akkor a Romániához való csatlakozásra szavaznék” — jelentette ki Alastair Campbell és Rory Stewart brit újságíróknak nyilatkozva vasárnap a The Rest is Politics című podcastban.
Álláspontját Sandu országának méreteivel és „az Oroszországgal szembeni ellenállás” szükségességével indokolta.
„Nézzék meg, mi folyik Moldova körül manapság! Nézzék meg, mi van a világban! Olyan kis országnak, mint Moldova, egyre nehezebb túlélni demokráciaként, szuverén országként, valamint ellenállni Oroszországnak” — hangoztatta.
Elismerte, hogy jelenleg Moldovában nincs többségi támogatottsága a Romániához való csatlakozásnak, ugyanakkor az Európai Unióhoz való csatlakozást az állampolgárok többsége támogatja, ezért „jóval valószerűbbnek” tartja az utóbbi utat.
Igor Dodon volt elnök, az ellenzéki szocialisták vezetője erre úgy reagált: Sandu azért álmodozik Moldova és Románia egyesüléséről, hogy Moldova történelmének utolsó elnöke, aztán pedig egy új államalakulat vezetője lehessen.
„Maia Sandu tényleg megszavazná a Romániával való egyesülést, mégpedig a lehető leghamarabb, legalább két okból. Először is abban a reményben, hogy megvalósul az álma, az új román állam elnökének lenni. Úgy véli, a románok naivak, és elfogadják majd őt. Másodszor már csak azért is szavazna az egyesülésre, hogy őt követően ne legyen más elnöke a Moldovai Köztársaságnak. Hogy éppen ő legyen az utolsó, hogy a moldovai állam története vele érjen véget” — hangoztatta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a Telegram-oldalán.
Moldovában több párt is szorgalmazza a Romániával való egyesülést. Noha mintegy 1,5 millió moldovai román állampolgársággal is rendelkezik, a legfrissebb felmérések szerint a moldovaiak mindössze harmada támogatná az egyesülést Romániával.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.