A krími robbanások meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát

Fekete-tenger

A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím félsziget katonai repülőterén a héten történt robbanások.

Legalább nyolc repülőgép megsemmisült vagy megrongálódott – közölte brit titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva a londoni védelmi minisztérium pénteken.

A nyolc katonai repülőgép a teljes orosz háborús repülőgépállomány kis részét képviseli, azonban a szaki repülőteret az orosz fekete-tengeri flotta repülőinek elsődleges bázisaként használták - áll a közleményben.

A krími Novofjodorovka melletti orosz repülőtérről kedden jelentett robbanássorozat okai továbbra sem ismertek, ám a szemtanúk által készített videófelvételeken látható gombaalakú füstoszlopok valószínűleg négy területről eredtek, ahol lőszert tároltak – tették hozzá.

A brit értesülések szerint maga a repülőtér minden bizonnyal használható még, a jelentős károk ellenére is. Valószínű azonban, hogy Oroszország módosítja, mennyire tartják biztonságosnak a 2014 óta megszállva tartott félszigetet, melyet eddig vélhetően biztonságos hátországként tartottak számon.

Az Ukrajna ellen február végén indított orosz hadjárat kezdete óta a brit kormány rendszeresen közli értesüléseit a háborús helyzetről. Moszkva célzott dezinformációs kampánnyal vádolja Londont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?