200%-os vámot vetne ki Donald Trump a francia bor- és pezsgőimportra

trump kpp

Kétszáz százalékos vámmal fenyegette meg az Egyesült Államokba irányuló francia bor- és pezsgőimportot Donald Trump amerikai elnök hétfőn, amiért Párizs nem kíván csatlakozni a Trump által felállítandó gázai Béketanácshoz.

„Kétszáz százalékos vámmal sújtom a boraikat és a pezsgőiket; akkor majd csatlakozik. De persze nem kötelező csatlakoznia” – jelentette ki Trump újságírók előtt Floridában Emmanuel Macron francia elnökre utalva, hozzátéve, hogy az államfőt „egyébként sem akarja senki (a Béketanácsban), mert nemsokára úgysem lesz hivatalban”, utalva a Franciaországban 2027-ben tartandó elnökválasztásra. A megmérettetésen a 2017 óta hivatalban lévő Macron nem indulhat, a francia alkotmány ugyanis csak két egymást követő mandátumot engedélyez az elnököknek.

Macron titkársága a maga részéről elfogadhatatlannak és hatástalannak nevezett minden olyan, vámokkal való fenyegetőzést, „amelynek célja a francia külpolitika befolyásolása”.

Annie Genevard, Franciaország mezőgazdasági minisztere a TF1 kereskedelmi tévécsatornának adott interjújában szintén elfogadhatatlannak nevezte Trump szavait, amelyek, mint mondta, „nem csupán Franciaország, de az Európai Unió sem hagyhat válasz nélkül”.

Rámutatott arra, hogy a Párizs által kiemelten fontosnak tartott, Franciaország egyik szimbólumának számító szőlőtermesztés és borászat már így is nehézségekkel küzd.

A francia elnöki hivatal hétfőn közölte a sajtóval, hogy Párizs nem szándékozik csatlakozni a Trump javasolta gázai Béketanácshoz, mert „az megkérdőjelezi az ENSZ elveit és szerkezetét”, hozzátéve, hogy a kezdeményezés „okmánya túllép a Gázai övezeten”, ellentétben a kezdeti elképzelésekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?