Egy floridai apa a kocsiban felejtette gyermekét a tűző napon.
18 hónapos kisfiú vesztette életét egy felforrósodott autóban

A helyi rendőrség közlése szerint a 33 éves Scott Allen Gardner három órán keresztül hagyta gyermekét a napon álló járműben, miközben ő fodrászhoz, majd egy bárba ment. Aznap a térségben 30 Celsius-fok feletti hőség uralkodott, ami miatt az autó belseje gyorsan elviselhetetlen hőmérsékletre hevült.
A vizsgálatok szerint a kis Sebastian testhőmérséklete a tragédia idején elérte a 43 Celsius-fokot, ami az orvosok szerint gyors szervi összeomlást, majd halált okozott. A rendőrségi szakértők rámutattak, hogy már fél óra is elegendő egy zárt autóban ahhoz, hogy a hőmérséklet 45 fok fölé emelkedjen, ez pedig különösen veszélyes a négy év alatti gyermekek számára, akiknél a testhő szabályozása még nem megfelelő.
Gardner a kihallgatás során több, egymásnak ellentmondó magyarázatot adott a történtekre, de végül a nyomozók tisztázták az ügy részleteit. A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gyermekének súlyos egészségkárosodást okozó veszélyeztetésével vádolták meg. A letartóztatásra Ormond Beach-en, Gardner édesanyjának házában került sor.
A helyi rendőrség a közösségi médiában közzétette a letartóztatásról készült videófelvételt is. Szimbolikus módon ugyanaz a rendőr bilincselte meg az apát, aki korábban még megpróbálta újraéleszteni a kis Sebastiant.
(pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.