ZMOS: Az önkormányzatok fele keveset tud a határokon átívelő projektekről

ZMOS
Pozsony |

Az önkormányzatok felének csak részleges információi vannak a határokon átívelő együttműködési támogatásokról. Ez a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) a felméréséből derült ki. A TASR-t Michal Kaliňák, a ZMOS Szakértői Testületének titkára és szóvivője tájékoztatta, aki szerint az önkormányzatok örülnének a bővebb tájékoztatásnak.

 

„A határ menti járások polgármestereinek a válaszaiból az is kiderül, hogy ezek 16 százaléka egyáltalán nem tud az elérhető anyagi eszközökről, 12 százalékuknak elegendő információja van ezekről, 22 százalékuk pedig részleges ismeretekkel rendelkezik, noha ezeket az ismereteket elegendőnek tartja. A polgármesterek 55,6 százaléka az információkat maga keresi ki, 15,2 százalékuk pedig a szomszédos országok önkormányzatain keresztül tájékozódik a támogatási lehetőségekről” – közölte Kaliňák. Ugyanilyen arányban válaszolták azt, hogy az információknak nem néznek utána, 14,1 százalék pedig nem tudott válaszolni a kérdésre.

 

„Ezekből az adatokból következik, hogy a határokon átívelő együttműködés nagyobb fokú támogatása érdekében szükség van arra, hogy aktívabban és célzatosabban kommunikáljunk az önkormányzatokkal. Így nemcsak a támogatott projektek száma nőhetne meg, hanem a határokon átívelő tevékenységeké is” – állapította meg a ZMOS szóvivője.

A felmérést június 11-e és július 6-a között végezték 382 határ menti járásbeli önkormányzat reprezentatív mintáján.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?