Zéró toleranciát hirdetett a kormány a szaporítókkal és az állatkínzókkal szemben

kutya

Szlovákia évek óta az EU legnagyobb illegális kutyakölyök-exportőre. Évente több mint százezer kiskutya kerül külföldre javarészt olyan szaporítótelepekről, ahol az állatokat drasztikus körülmények között, szűk, sötét ketrecekben, piszokban tartják. A kormány most azt ígéri, hogy végre cselekedni fog, és mindent elkövet az ún. kutyagyárak felszámolása érdekében.

Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter azután tartottak közös sajtótájékoztatót a témában, hogy június elején bejárta a médiát a hír, hogy a környezetvédelmi rendőrség leleplezte Szlovákia eddigi történetének legnagyobb illegális kutyatenyészetétA szaporítók összesen 853 kutyát és kölyköt tartottak a Privigyei és a Simonyi járásban drasztikus körülmények között, sokuk rendkívül rossz egészségi állapotban volt. Az állatokat elsősorban Olaszországban, Németországban és Belgiumban tervezték értékesíteni.

Takáč hangsúlyozta: egyáltalán nem egyedi esetről van szó, és azt a gyakorlatot, hogy valaki élőlények szenvedésére alapozza a vállalkozását, hiénizmusnak nevezte. Kiemelte, hogy az említett kutyaszaporítók már húsz éve folytatták ezt a tevékenységet. Elképzelhetetlennek tartja, hogy ez nem tűnt fel senkinek, sem a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársainak, sem az illetékes állatorvosoknak. 

Ezzel kapcsolatban a miniszter ún. fekete bárányokról beszélt, vagyis a megfelelő ellenőrzések hiányát egyéni mulasztásokkal magyarázta. Hozzátette: 

a szaporítótelepek felderítése és felszámolása mellett törekedni fognak az ilyen fekete bárányok kiszűrésére is. Ennek érdekében az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS), a környezetvédelmi rendőrség, valamint a Pénzügyi Igazgatóság közös munkacsoportot hoz létre.

A miniszter emellett olyan törvénymódosítást is kilátásba helyezett, amely előírná a kutyachipek központi adatbázisának létrehozását, valamint azt is, hogy az állatok külföldre szállításához szükséges útleveleket a jövőben ne az állatorvosok, hanem az ŠVPS állítsa ki. 

Egyben arra biztatta a lakosságot, hogyha tudomásuk van a környezetükben arról, hogy valaki szaporítótelepet tart fenn, vagy nem megfelelően bánik az állatokkal, jelentse az esetet a  www.svps.sk webhelyen keresztül.

A szaporítók rontják az ország megítélését is

A belügyminiszter azzal egészítette ki Takáč szavait, hogy a szaporítótelepek olyannyira elterjedtek nálunk, hogy ez már össztársadalmi probléma, amely az ország hírnevét is rontja külföldön.

Zéró toleranciát hirdetünk a szaporítókkal és az állatkínzás minden formájával szemben

- tette hozzá.

Egyben felhívta a figyelmet, hogy többszázezer eurónyi illegális bevételről van szó, amely után nem fizetnek adót, ezért vonják be a szaporítótelepek elleni küzdelemebe a Pénzügyi Igazgatóságot is.

A társadalomra is veszélyesek

Jana Maškarová rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy a környezetvédelmi rendőrség csak az utóbbi három évben több mint 400 olyan esettel foglalkozott, amely kimerítette az állatkínzás fogalmát. 

Az ilyen bűnesetek száma a rendőrségi beavatkozások és a jogszabályok szigorítása ellenére még mindig növekvő tendenciát mutat. 

A belügyminiszter szerint az ilyen elkövetők biztonsági kockázatot jelentenek, hiszen gyakran patológiai esetekről beszélünk, olyan személyekről, akik a társadalomra is veszélyesek lehetnek. Ő és Takáč is példaértékű büntetéseket helyezett kilátásba az állatkínzók számára, utóbbi erről már egyeztetett Maroš Žilinka főügyésszel is. 

Szigorúan büntetik - papíron

Az állatkínzással és az állatok elhanyagolásával kapcsolatos bűncselekményeket 2021 óta szigorúbban büntetik - elméletben. A Büntető Törvénykönyv módosítása értelmében ilyen esetben akár öt év letöltendő börtönbüntetés is kiszabható. A valóságban azonban az elkövetők általában megússzák feltételes büntetéssel vagy pénzbírsággal. Ezt újságírói kérdésre megerősítette a rendőrfőkapitány is, amit azzal magyarázott, hogy általában első elkövetőkről, vagyis nem visszaesőkről van szó, és a bíróság egyéb enyhítő körülményeket is figyelembe vesz.

Az eddigi legszigorúbb büntetés, amit állatkínzás miatt szabtak ki Szlovákiában, másfél év letöltendő börtönbüntetés volt. Az Eperjesi Járásbíróság 2023-ban egy 41 éves férfit amiatt ítélt el, mert különös kegyetlenséggel mészárolt le legalább öt kutyát: egy fejsze tompa végével fejbe vágta őket, majd kivéreztette, megnyúzta és felporciózta az állatokat. Az eset egy Jakabvágás (Chminianske Jakubovany) melletti romatelepen történt. 

Az Európai Parlamentben is téma

Az Európai Parlament csütörtökön fog szavazni arról a jogszabályról, amely első ízben vezetne be egész Európára kiterjedő szabályokat a társállatok tenyésztésére, kereskedelmére és gondozására vonatkozóan. Az állatvédők viszont arra figyelmeztetnek, hogy 

a javasolt intézkedések elégtelenek, a törvény ugyanis felmenti például a kisebb tenyésztőket a szigorúbb feltételek alól, miközben 80 %-ban éppen ők látják el a piacot. A jogszabály ráadásul nem korlátozza a társállatok online értékesítését, és nem határozza meg azt sem, mely egzotikus állatfajok alkalmasak vagy alkalmatlanok otthoni tartásra.

Martin Hojsík, a Progresszív Szlovákia (PS) európai képviselője és az EP alelnöke hétfőn arról számolt be, hogy képviselőtársaival együtt négy kulcsfontosságú módosító javaslatot terjesztett elő, amelyek biztosítják, hogy az elfogadott jogszabály ne csak üres gesztus legyen. Javasolják egyebek mellett a tenyészetekre vonatkozó kivételek korlátozását, hogy a szaporítók ne kerülhessék meg még az alapvető szabályokat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?