Közélet

Zemanová várja a csallóközi ivóvízkészlet megóvására irányuló javaslatokkal

Anna Zemanová (SaS) parlamenti képviselő útjára indította a Csallóköz ivóvízkészletének megóvására irányuló nemzeti projektet. A képviselő célja olyan hatékony megoldásokat találni, amelyek megakadályozzák a felszín alatti vizek szennyeződését a védett vízgazdálkodási területen. A szakemberek és az aktivisták a képviselő honlapjára küldhetik az ötleteiket. Zemanová kedden sajtótájékoztatón beszélt erről.
TASR

2020. június 2. 17:05

Anna Zemanová
Anna Zemanová - Fotó: Matej Jankovič/Plus jeden deň

A képviselő a nyár végéig várja az ötleteket. Ezután konzultál a szakértőkkel és a kormány elé terjeszti a projekteket.

Van elképzelésem, de a célom nem az, hogy ne korlátozzak senkit, ha van ötlete. Már most is kapunk leveleket

– közölte Zemanová. Példaként a Slovnaftban történt balesetet említette, amikor többen is olyan ötlettel álltak elő, amely megakadályozta a szennyeződést.

Nem a szennyeződések forrásának, a hulladéklerakatoknak a felszámolásáról van szó, a cél az, hogy megállítsuk a mérgező anyagok beszivárgását a Csallóköz talajvizébe

- mondta Zemanová.

Karol Galek, a gazdasági minisztérium államtitkára kijelentette, a minisztérium partnerként vesz részt a projektben.

A vízkészlet védelme a cél. Lehet, hogy az elképzelést csak az egyes beruházások rovására lehet megvalósítani, de ez még mindig olcsóbb, mint ha esetleges később egy környezeti katasztrófa okozta károkat kellene helyreállítani

- mondta Galek. Kijelentette, hogy ha a Družba olajvezetéket csatlakoztatni kell a schwechati finomítóhoz, az csak a Csallóköz elkerülésével lehetséges. Ez a kormányprogramban is szerepel.

Juraj Droba, Pozsony megye elnöke elmondta, a megyei önkormányzat kérte a Pozsony-Schwechat olajvezeték Csallóközön keresztül haladó tervezetének törlését a pályázatok közül.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Doležal

Jobban odafigyelnek majd a külföldről hazaérkezőkre

Branislav Gröhling
Frissítve

Gröhling diplomamunkája is plágiumgyanús

allergia

Öt év múlva mindenki allergiás lehet

Frissítve

Afrikai sertéspestisben pusztult el két állat egy ágcsernyői háztájiban

galántai asztalitenisz

Jövőre is extraligások a galántaiak

koronavírus rendőrség határ

24 óra alatt 64 444 gépkocsi hajtott be Szlovákia területére

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.