Pozsony. A szokásos utolsó hivatalos külföldi útján Martin Schulzot, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét bírálta Pozsonyban Miloš Zeman cseh államfő.
Zeman utolsó elnöki útja
Pozsony. A szokásos utolsó hivatalos külföldi útján Martin Schulzot, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét bírálta Pozsonyban Miloš Zeman cseh államfő. Schulz múlt héten kijelentette, hogy 2025-ig létre kell jönnie az Európai Egyesült Államoknak, és azok az országok, amelyek ezt nem támogatják, inkább lépjenek ki az unióból. Zeman az Andrej Kiskával tartott közös sajtótájékoztatójukon reagált Schulz kijelentésére: „Euroföderalistának tartom magam, ettől függetlenül szerintem még senki sem ártott annyit az európai föderáció gondolatának, mint Martin Schulz.”
Mindkét államfő hangsúlyozta, hogy rendkívül jók a cseh–szlovák kapcsolatok. Kiska szerint a világon nincs még két olyan ország, ami oly közel állna egymáshoz, mint Szlovákia és Csehország. Elismerte ugyanakkor azt is, hogy néhány témában eltérő álláspontot képviselnek. Ilyen például a menekültek befogadásának kérdése, amelyben Kiska inkább hajlik az uniós megoldásra, míg Zeman a hivatalos cseh állásponttal összhangban elutasítja a menekültkvótákat. A cseh államfő szerint a két ország jó kapcsolatát mi sem bizonyítja jobban, minthogy épp a napokban nevezte ki cseh kormányfőnek a csehországi szlovák nemzeti kisebbség egyik képviselőjét, Andrej Babišt. (TASR, mm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.