Pozsony. „Hét embert zaklatott kihallgatás közben a rendőrség a NATO Parlamenti Közgyűlésének május végi, június eleji ülése előtt” – nyilatkozta lapunknak Štefan Szilva, a Polgár és a Demokrácia szervezet tagja.
Zaklatásra panaszkodnak
Pozsony. „Hét embert zaklatott kihallgatás közben a rendőrség a NATO Parlamenti Közgyűlésének május végi, június eleji ülése előtt” – nyilatkozta lapunknak Štefan Szilva, a Polgár és a Demokrácia szervezet tagja. A kihallgatások során, állítása szerint, megsértették az alapvető polgárjogokat, „embertelenül” bántak az érintettekkel. A korábbi, hasonló esetekkel ellentétben ezúttal egyesek túltettek félelmükön, és nyilvánosságra hozták a zaklatást, sőt többen a történteket jogi úton szeretnék rendezni.
„Fenyegetőztek, azt mondták, ha megtudják, hogy valamit eltitkolunk előttük, megtalálnak minket. Hangoztatták, hogy minden lépésünket figyelni fogják, még azt is megtudják, mikor járunk WC-re. Bővebb információkat azonban csak a héten tartandó sajtóértekezletünkön árulunk el” – pontosított Szilva. A szervezet nyílt levélben tiltakozik majd a belügyminiszternél. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.