Pozsony. Néhány év múlva a városok versengeni fognak, melyikben nevezzenek el utcát Rudolf Zajac egészségügyi miniszterről, jelentette ki Jirko Malchárek, az ANO alelnöke a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában.
Zajac utca itt is, ott is?
Zajac az elnökkel szembeni arcátlan magatartásával bizonyította: megérett a leváltásra.
Bárdos Gyula úgy véli, meg kellene változtatni az államfőnek azt a jogkörét, mely lehetővé teszi a parlament által jóváhagyott törvények visszaadását. Szerinte Ivan Gašparovič politikai okokból, és azért nem írta alá az egészségügyi reformot, mert nem ért egyet a tartalmával. A magyar politikus úgy véli, az elnöknek csak akkor szabadna újratárgyaltatnia a jogszabályokat, ha azokat alkotmányellenesnek találja, vagy jogi hibát fedez fel bennük, esetleg kiderül, hogy ellentétben állnak más normákkal. „De semmiképpen sem azért, mert öszszeegyeztethetetlenek a mindenkori államfő meggyőződésével, világlátásával. El kellene gondolkodni az alkotmány módosításán” – tette hozzá Bárdos. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.