Pozsony. Eltér a véleménye Simon Zsolt földművelésügyi miniszternek és tárcája államtitkárának, Ján Goliánnak (SDKÚ) az Állami Erdészet részvénytársasággá alakításáról. Simon a tegnapi kormányülésen inkább levetette az előterjesztést a napirendről.
Vita az Állami Erdészet átalakításáról
Simon újságíróknak elmondta: azért vonta vissza a beterjesztést, hogy a vele kapcsolatos kifogásokat neki juttassák el (merthogy ilyenekről eddig nem tudott), s ne a sajtón keresztül üzengessenek egymásnak. A földművelésügyi miniszter nem látja akadályát, hogy előterjesztése már a jövő héten ismét napirendre kerüljön. Ivan Mikloš viszont közölte, egyeztetni kell a kérdésről, s csak azután kerülhet újra a kormány elé.
Simon Zsolt lapunknak nem cáfolja, hogy tárcájának a terv szerint előbb egy törvénnyel kellett volna előrukkolnia, mégpedig 2003-ig, illetve 2004 áprilisáig, ám ez szerinte több oknál fogva is lehetetlen, illetve fölösleges volt. „Csak miután feltérképeztük az Állami Erdészet vagyonát, derült ki, hogy a vállalatnak 1833 ingatlana van, ezek zöme felesleges, és vagyonjogilag rendezetlen. Ezért kell előbb rendet teremteni. Az olyan törvény, amely rövid időn belül módosításra szorul, fölösleges lenne.”
Szerinte az Állami Erdészetet már csak azért is transzformálni kell, mert így aligha tudja teljesíteni az állammal szembeni kötelezettségeit. „A cég korábban évente 200 millió koronás dotációt kapott, idén már csak 150 ezret, azt is mezőgazdasági tevékenységre, nem fakitermelésre. Márpedig ha teljesíteni akarjuk az állammal szembeni kötelességeket, akkor az erdészetnek termelnie kell” – érvelt Simon, aki már az állami támogatások megvonását is merésznek tartotta, ám az ötlettel, mint az egyik napilapnak elmondta, „nem az MKP rukkolt ki”. Mikloš ellenzi az Állami Erdészet „túlzott centralizációját” is. Simon szerint egy olyan cégnél, amely százmilliókat, sőt milliárdokat kezel, ez nélkülözhetetlen, s példaként a bankokat vagy a gáz- és villamos műveket említette, ahol a központban hozzák a stratégiai döntéseket, és nem a fiókkirendeltségeken. A fafeldolgozókhoz húzó Ján Golián szerint a jelenlegi állami erdészetet 4-35 kisebb igazgatási egységre kellene osztani. Simon viszont kitart az erős vezérigazgatóság mellett, amely számon tartja a fafeldolgozók esetleges tartozásait, s nem teszi lehetővé, hogy az adósok – átfogó ellenőrzés híján – az egyik fakitermelőtől a másikhoz vándoroljanak, fizetés nélkül. Ugyanakkor Simon sem ellenzi, hogy a kitermelt faanyag egy részét az állami vállalat árverésen értékesítse. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.