Közélet

VIDEÓ: Harabin nem vett maszkot a bíróságon – a rendőrökkel is kekeckedett!

A volt igazságügyi miniszter a bíróságra Tibor Eliot R. vádlott kíséretében érkezett, aki szintén megtagadta a maszkviselést. Harabin a rendőrökkel és az őrökkel is veszekedett!
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. október 26. 17:45

Harabin
Forrás: tvnoviny.sk (videórészlet)

Harabin először az Igazságügyi Rendészet tagjaira kiabált, hogy vegyék le az egyenruhájukat. Majd azt mondta, hogy „Afganisztánban is nagyobb tiszteletben tartják az emberi jogokat” – írja a noviny.sk.

Az őrök ezután riasztották a rendőrséget, de az exminiszter továbbra sem volt hajlandó felvenni a maszkját.

Ezután azzal érvelt, hogy a rendőröknek a bíróságon nincs joghatóságuk. Ők erre válaszul közölték, hogy feljelentést tesznek ellene a Közegészégügyi Hivatalnál. Harabin és Tibor Eliot R. ezt követően elhagyták a bíróság épületét, így a tárgyalást nélkülük tartották.

Tibor Eliot R. vádlottat, a Zem a Vek folyóirat főszerkesztőjét nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás bűntettével vádolják. 2019-ben négyezer euró pénzbírságra ítélték, de az ügyben fellebezett.

A Legfelsőbb Bíróság is megerősítette a Zem a Vek főszerkesztőjének bűnösségét

2021. október 26. 12:55

A Legfelsőbb Bíróság is megerősítette a Zem a Vek főszerkesztőjének bűnösségét

(br, noviny.sk)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Tarics Lőrincz Margit

Egy akarással kiküzdött őrhely

koronavírus utazás

A Közegészségügyi Hivatal azok jelentkezését várja, akik a közelmúltban Dél-Afrikában jártak

budapest eye

A külhoni magyarok és a magyarországi független sajtó szomorú viszonyáról

dac

GALÉRIA: Balic korai góljával győzött a DAC a trencséni hidegben

Az útburkolat felújítását a Cestné Stavby Liptovský Mikuláš nevű vállalat végezte

VIDEÓ: Elő a gumicsizmákkal, új aszfaltburkolatot kapott a járda

Érettségi sapka, nejlonzacskóban

Érettségi sapka, nejlonzacskóban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.