Vezetőségváltás a MIDAS élén: Slezák Edit leköszönt, Martxelo Otamendi az új elnök

Midas, elnökváltás

Vezetőségváltás volt a MIDAS idei közgyűlésén, amelyet a szlovéniai Nova Gorica, illetve az olaszországi Gorizia városában tartottak: Slezákné Kovács Edit eddigi elnök helyét Martxelo Otamendi vette át. Idén a MIDAS-díjat Urtzi Urkizu Adrián baszk újságíró, a Habsburg-díjat pedig Milan Rakovac horvát író, költő, újságíró érdemelte ki.  

A MIDAS (Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete – European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages) közgyűlésén a résztvevő tagok ismertették kiadványaikat, kitérve jelenlegi helyzetükre. Mondhatni, hogy általánosan jellemző, mindenkinél visszatérő problémának számítanak a változó olvasási szokások, a könnyen elérhető internetes tartalmak növekvő népszerűsége, a nyomtatott lapok terjesztési nehézségei a postai rossz szolgáltatások miatt, a dráguló előállítási költségek, amelyek miatt például a svéd lapok lemondtak a szombati nyomtatásról. A jövőbeni tervek is mondhatni hasonlóak a lapok esetében: növelni a digitális jelenlétüket minél több felületen, a tájékoztatásra helyezve a hangsúlyt. Többen is elmondták, miszerint feladatuk továbbra is az, hogy eljussanak az adott nyelvet beszélő olvasóikhoz, bárhol is éljenek, hiszen egyformán fontosak.

A MIDAS (Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete – European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages) közgyűlésén a résztvevő tagok ismertették kiadványaikat, kitérve jelenlegi helyzetükre. Mondhatni, hogy általánosan jellemző, mindenkinél visszatérő problémának számítanak a változó olvasási szokások, a könnyen elérhető internetes tartalmak növekvő népszerűsége, a nyomtatott lapok terjesztési nehézségei a postai rossz szolgáltatások miatt, a dráguló előállítási költségek, amelyek miatt például a svéd lapok lemondtak a szombati nyomtatásról. A jövőbeni tervek is mondhatni hasonlóak a lapok esetében: növelni a digitális jelenlétüket minél több felületen, a tájékoztatásra helyezve a hangsúlyt. Többen is elmondták, miszerint feladatuk továbbra is az, hogy eljussanak az adott nyelvet beszélő olvasóikhoz, bárhol is éljenek, hiszen egyformán fontosak.  

Lejárt Slezák Edit mandátuma, új vezetőség a MIDAS élén 

Az idei gyűlésen vezetőségváltásra is sor került. Slezákné Kovács Edit, a pozsonyi Új Szó lapigazgatója 2013-tól töltötte be ezt a tisztséget, mandátuma most lejárt. A jelen levők szívélyes, meleg hangulatú búcsúztatója érzékeltette, hogy a tagok értékelték az elnök szakmai munkáját és emberi hozzáállását. Slezákné Kovács Edit elköszönő beszédében felidézte, hogy megválasztásakor Ferenc pápától kölcsönzött egy mondatot, miszerint „a jó Isten bocsássa meg nektek, hogy engem választottatok”, azóta 12 év telt el. Megköszönte Bojan Brezigarnak, Günther Rautznak, Marc Rögglának és Jakob Volggernek a segítséget és motivációt, amit tőlük kapott, és akik nélkül a MIDAS nem az lenne, amelyet ma ismerünk. Megemlítette Toni Ebnert, a MIDAS első elnökét, akitől átvette az elnöki munkát és egy már nagyon jól működő szervezetet. 

Felidézte a MIDAS működésének 24 évét, ez alatt az idő alatt felnőtt egy új generáció új elképzelésekkel és elvárásokkal a társadalom minden területén, egészen új olvasói szokásokkal, teljesen különböző kommunikációs és információszerzési gyakorlattal. 

Ebbe az egyébként is bonyolult folyamatba lépett be a mesterséges intelligencia, ami nagyszerű dolog, de mindnyájunknak meg kell tanulnunk okosan használni, és csökkenteni a veszélyeket, amelyeket a helytelen használata okozhat – hívta fel a figyelmet. Megköszönte a házigazdák szervezését, a tagok részvételét, majd jó munkát, okos döntéseket kívánt, amelyek tükrözni fogják azokat a változásokat, amelyekkel a napilapok szembesülnek, s amelyek a MIDAS-t sem kerülik el. 

Az egyesület tagjai egyöntetű szavazással Martxelo Otamendi spanyolországi baszk újságírót választották meg új elnöknek, akit Elmar Pichler Rolle és Stefano Semen segíti majd a munkában igazgató tanácsi tagokként, Slezák Edit pedig az egyesület felügyelőbizottságában fog tevékenykedni. 

A MIDAS tervei között szerepel a szervezet új logójának, arculatának és honlapjának a kidolgozása, a negyedszázados fennállásának a megünneplése 2026-ban, az elérhetőség és anyagi stabilitás megtartása, az alkalmazkodás az új technológiákhoz. 

Midas, díjazottak

Midas-díjazott: kihívások előtt a kisebbségi nyelvű újságírás 

A MIDAS évi gyűlésének illetve szakmai találkozójának egyik fénypontja a MIDAS- és Habsburg Ottó-díjak átadása ünnepélyes gála keretében, amelyet a különösen szép, szerpentines úton, hegyen-völgyön át megközelíthető, festői környezetben levő szlovén reneszánsz épületben, a Vila Vipolže pinceéttermében tartottak meg, helyi hivatalosságok körében. Mindkét díjat 2003-ban alapították a kisebbségvédelem és a kulturális különbözőség terén végzett kimagasló újságírói munkák jutalmazására. A Habsburg-díjat elsősorban annak szánják, aki egy többségi napilap munkatársaként, kisebbségi újságírói munkája által jelentős módon hozzájárul a különböző kultúrák megismeréséhez, befogadásához és megértéséhez. A pénzjutalommal is járó elismeréseket olyan újságíróknak ítélik oda, akik odaadással dolgoznak ezen a két területen. 

A MIDAS-díjat idén Urtzi Urkizu Adrián baszk újságíró, a Berria napilap munkatársa kapta, a Habsburg-díjat pedig Milan Rakovac horvát író, költő, újságíró érdemelte ki. 

Urkizu köszönőbeszédében kitért a kisebbségi nyelvű újságírás mai kihívásaira, majd egy hagyományos baszk nyelvű énekelt vers-előadással zárta beszédét. Milan Rakovac évtizedes munkássága elősegítette a kultúrák közötti párbeszédet és a kisebbségi nyelvek és identitások közötti megértést. Többnyelvű írásaiban és egyedi stílusában, amelyben keveredik a horvát, az olasz és a szlovén nyelv, következetesen az együttélés, a határok és a történelmi emlékezet témáit járja körül – értékelték a díjazottakat a MIDAS honlapján. Milan Rakovac köszönőbeszédében a fegyveres konfliktusokban, így Gázában is elhunyt újságíróknak ajánlotta díját.

Újvári Ildikó, Szabadság

Érdekes
MIDAS

A MIDAS – az európai kisebbségi lapok szervezete

A jövőre már negyedszázados fennállását ünneplő, bolzanói székhelyű MIDAS 2024-25-ben 27 tagot számlált 12 különböző országból, köztük Romániából illetve Erdélyből is, a tagok pedig 12 nemzetiség nyelvét beszélik illetve képviselik. Az elmúlt évi közgyűlésen, amelyet Székelyföldön szervezett a Hargita Népe, csatlakozott a szervezethez a galegó nyelven megjelenő Nós Diario, ugyanakkor a Nya Åland már nem tagja a szervezetnek, miután hosszú ideig nem tevékenykedett és nem törlesztette a tagdíját – tájékoztatott honlapján az egyesület. A MIDAS igazgatótanácsa továbbá úgy döntött 2025 elején, hogy elfogadja az Åbo Underrättelser (finnországi svéd nyelvű újság) tagsági kérelmét. Az egyesületi tagok a kiadványaik (napilapok, hetilapok, internetes híroldalak) révén a tájékoztatás mellett az identitás megőrzését szolgálják, azáltal, hogy adott kisebbségi, regionális nyelven közölnek: például olaszországi szlovén és német, németországi dán és szorb, dániai német, vagy spanyolországi katalán, baszk és galegó, horvátországi olasz, továbbá finnországi svéd, és természetesen romániai magyar nyelven. Amint arról korábbi beszámolóinkban is írtunk, a MIDAS tagjai között hat magyar kiadvány van: Erdélyből a Bihari Napló, Hargita Népe, Nyugati Jelen és a Szabadság, Újvidékről a Magyar Szó, Szlovákiából pedig a pozsonyi Új Szó. Romániából pedig még tagja a szervezetnek a németül megjelenő Allgemeine Deutsche Zeitung. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?