Pozsony. Egyszeri kárpótlást kaphatnak a pártállam idején a rendszer ellenségeinek minősített, s éppen ezért úgynevezett műszaki segédzászlóaljakba (PTP) sorolt, vagyis nehéz fizikai munkára fogott egyének. Az erre vonatkozó törvénytervezetet a védelmi minisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti.
Végre kárpótolják a pártállam „ellenségeit”
Pozsony. Egyszeri kárpótlást kaphatnak a pártállam idején a rendszer ellenségeinek minősített, s éppen ezért úgynevezett műszaki segédzászlóaljakba (PTP) sorolt, vagyis nehéz fizikai munkára fogott egyének. Az erre vonatkozó törvénytervezetet a védelmi minisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti. A „PTP”-sek a kommunizmus ideje alatt üldözöttek utolsó olyan nagyobb csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban. Az érintett személyeknek minden, a kényszermunkatáborokban eltöltött vagy akárcsak megkezdett hónapért 1500 korona anyagi elégtétel jár, ha sorkatonai szolgálatukat töltötték. Ha azonban a szolgálat időtartamát 24 hónapra hosszabbították meg, minden hónap kétezer korona kárpótlást jelent. Ugyanennyi jár az úgynevezett rendkívüli katonai vagy hadgyakorlatok egy-egy hónapjáért. Az egyszeri kárpótlás összegének felső határa hatvanezer korona. Az özvegyek a megítélhető összeg felére jogosultak.
A tervezet értelmében a kárpótlási kérelmeket az igazságügyi tárcához lehet majd benyújtani a jövő év végéig, a pénzt pedig 2007. december 31-ig folyósítják. A parlament által májusban megvitatott jelentés szerint a kommunizmus üldözötteinek és az áldozatok hozzátartozóinak eddig 1,27 milliárd korona kárpótlást fizetett ki az állam.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.