Pozsony. Nem született megegyezés a minimálbér kérdésében az érdekegyeztető tanács tegnapi ülésén – tájékoztatta lapunkat Horváth Mihály, a szociális minisztérium szociálpolitikai intézetének igazgatója.
Valószínűleg 6500 korona lesz a minimálbér
A magasabb minimálbér főleg a szegényebb régiókban élők számára lenne káros – állítja Horváth. „Ahol alacsonyabb az átlagbér, ott a magasabb minimálbér akár a helyi átlagbér 70-80 százalékát is elérhetné, ez fékezné a munkaerőpiac fejlődését – mondta Horváth. – Nőne a feketemunka, de csökkenne a munkalehetőségek száma is, vagyis ahelyett hogy segítené a legszegényebbeket, inkább rontana a helyzetükön. Egész régiók fejlődését lassíthatná.”
A szakszervezetek az európai statisztikákkal érvelnek: „A minimálbér tekintetében egyik utolsó helyen vagyunk az uniós országok között, csak Lettországban és Litvániában alacsonyabb” – indokolta a KOZ álláspontját Eugen Škultéty alelnök. Az Eurostat szerint a minimálbér Szlovákiában 148 euró, Csehországban 207, Magyarországon 191, Lengyelországban 177 euró. A KOZ fokozatosan 55 százalékra emelné a minimálbér és az átlagbér arányát.
A kormány elé tehát a munka-, szociális és családügyi minisztérium 6500 koronás bruttó minimálbér-javaslata kerül, ami 420 koronás, azaz 6,9 százalékos növekedést jelent. A legalacsonyabb munkabér ezzel az előrejelzések szerinti idei átlagbér 42 százalékát teszi majd ki. Horváth szerint ugyan nominálértékben csak 6,9 százalékos emelést jelent a minisztérium javaslata, a valóságban közel 11 százalékkal nő a minimálbérért dolgozók tiszta bevétele. „Az adórendszer változásainak köszönhetően a nettó bér nagyobb mértékben emelkedik” – tájékoztatott Horváth. A nettó minimálbér tehát október elsejétől a jelenlegi 5095 koronáról 5629 koronára emelkedik, ha a kormány is jóváhagyja a javaslatot. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.