Kezd elharapózni a bűnözés Pozsony utcáin, a főpolgármester állami beavatkozást sürget

vallo
Pozsony |

Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo szerdán sajtótájékoztatót tartott Pozsony közbiztonságáról. A kormánytól a Büntető törvénykönyv módosítását, az állami rendőrök fővárosi létszámának növelését, a józanító állomások visszaállítását, valamint a városi rendőrök hatáskörének bővítését kérte.

A sajtótájékoztatón részt vett Martin Chren, Főrév (Ružinov) és Martin Kuruc, Vereknye (Vrakuňa) városrész polgármestere, valamint Miroslav Antal, a pozsonyi városi rendőrség vezetője is. 

A főpolgármester hangsúlyozta: a kormánynak felelősséget kellene vállalnia a közbiztonság drasztikus romlásáért a főváros utcáin.

„Kérésünk és követelésünk a kormány felé az első és legfontosabb pontban a Büntető törvénykönyv módosítása”

– tette hozzá. 

Főleg a lopási és a kábítószeres bűncselekmények száma nő

Vallo szerint Pozsony mindent megtesz a közbiztonság javításáért a saját hatáskörében: 2018 óta megduplázódott a városi rendőrség költségvetése, rekordszámú rendőr dolgozik az utcákon, és már saját bevetési egységük és kiképzőközpontjuk is van. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

az államnak is növelnie kell az állami rendőrség létszámát, mivel a városi rendőrök nem intézkedhetnek lopási vagy kábítószeres ügyekben, amelyek egyre gyakoribbak a fővárosban. 

Vallo a városi rendőrök hatáskörének bővítését is szorgalmazza, hogy hatékonyan felléphessenek például zavaró vagy agresszív viselkedés esetén, valamint hozzáférést kaphassanak a rendőrségi adatbázisokhoz, mert a városi rendőrök gyakran nem tudják, hogy visszaesőkkel van dolguk. 

A polgármesterek szerint a bűnözés új területekre is átterjed, és gyakran csak egyik városrészből a másikba tolódik. Kiemelték, hogy nőtt a lopások száma a bevásárlóközpontok környékén, ez pedig gyakran kábítószer-használattal függ össze. Javasolták továbbá a zálogházak és az alkoholárusítás szigorúbb szabályozását, valamint azt, hogy a zálogházak üzemeltetői is felelősségre vonhatók legyenek lopott áruk felvásárlásáért. Chren hozzátette: Főrév városrészben mintegy 70 rendőr hiányzik a testületből. 

Šutaj-Eštok: a főváros ne a marketingosztályát bővítse

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas) szerda délelőtt, a kormányülés után úgy nyilatkozott a TASR hírügynökségnek, hogy Vallónak nem a Büntető törvénykönyv korábbi módosítását kellene okolnia a bűnözés növekedéséért. A belügyminiszter úgy fogalmazott: ha a városháza kevesebbet foglalkozna marketingtevékenységgel, több idő és pénz maradna a városi rendőrség megerősítésére és a közbiztonsági feladatokra. 

„Talán ha Vallo úr olyan mértékben növelné a városi rendőrök létszámát, mint amennyire bővítette a marketingosztályát, az már segítene”

– mondta Šutaj Eštok. 

A miniszter szerint a bűnözés növekedése más nagyvárosokat is érintő probléma. Hozzátette: a vonatkozó jogszabály módosításával tervezik a városi rendőrség jogköreinek bővítését. 

Továbbra sem éri meg lopni – állítja a kormány

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter és a belügyminiszter szerint a lopások számának növekedése nem függ össze a Büntető törvénykönyv módosításával, amelyet a negyedik Fico-kormány fogadtatott el. Hangsúlyozták, hogy az apró bolti lopások a változtatások előtt sem számítottak bűncselekménynek. 

„A társadalom egyre agresszívabb. Annak ellenére, hogy az ellenzék nap mint nap azt kiabálja, hogy a módosítások után megéri lopni, ez nem igaz” – mondta szeptemberben a belügyminiszter. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?