A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze csütörtökön (július 26.) vádat emelt Marian K., az ĽSNS parlamenti párt elnöke ellen. A vád szerint a pártelnök egy olyan mozgalommal szimpatizál, amely az alapvető szabadságjogok visszaszorítását tartja a céljának.
Vádat emeltek Marian K. ellen
A vádemelés alapja, hogy Marian K. 2017-ben, Besztercebányán (Banská Bystrica), az egyik iskola dísztermében, körülbelül 400 meghívott vendég előtt, a szélsőségesek számszimbolikáján alapuló pénzösszeget adott át három jelenlévő családnak. Mindegyik csekket 1488 eurós összegre állították ki. Mint azt az ÚŠP szóvivője elmondta, a 14-es szám David Lane jobboldali terrorista 14 szavára utal: "We must secure the existence of our people and a future for white children", ami magyarul azt jelenti: „biztosítanunk kell fajunk fennmaradását, és a fehér gyermekek jövőjét”. A 88-as számban a 8-as az ábécé 8. betűjére utal, amely a „H”. A „HH” a "Heil Hitler!" náci köszöntés rövidített alakja.
„A (neo)náci, illetve szélsőséges szimbólumok nyilvános használatával szimpátiáját fejezte ki a rasszista és náci ideológia iránt, amely az alapvető jogok és a személyi szabadság elnyomására irányul, és amely a faji, illetve etnikai alapú gyűlöletet hirdeti” – tette hozzá Tökölyová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.