Újra engedélyezik a látogatást a kórházakban

koronavírus kórház

Meghatározott feltételek mellett szerda déltől ismét engedélyezik a látogatást a kórházakban és a bentlakásos szociális intézményekben. A szigorítás enyhítését a kedvezően alakuló járványügyi helyzet tette lehetővé - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

„Ez minden bizonnyal jó hír a kórházban fekvő betegeknek, mert ha lelkileg jobban vannak, az a gyógyulásukat is segíti. Ezt az enyhítést azonban csak annak köszönhetően vezethettük be, hogy a lakosság nagyon felelősségteljesen viselkedett, és betartotta az összes járványügyi óvintézkedést" - mondja Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽaNO).

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) intézkedése értelmében maximum ketten látogathatnak egyszerre egy beteget. Kivétel tehető például olyan esetekben, amikor a látogatónak segítségre, kísérőre van szüksége, vagy ha a betegség végstádiumában lévő pácienst látogatnak. A létesítmény kötelessége tájékoztatni a látogatókat, hogy akinek légúti megbetegedésre utaló tünetei, vagy láza van, nem léphet be az épületbe. Lehetővé kell tenni, hogy a látogatók a bejáratnál fertőtleníthessék a kezüket, és listát kell vezetni róluk, hogy ha a járványügyi helyzet miatt később szükség lenne rá, elérhessék őket.

Lehetőség szerint a szabadban, például a kertekben vagy a teraszokon kell tartózkodni a látogatás idején. A belső terekben kötelező szájmaszkot viselni, és minden látogatás után fertőtlenítést kell végezni a helyiségben. „A látogatás nem megengedett a COVID-19 betegségben szenvedőknek vagy azoknak, akiknél fennáll ennek a gyanúja" – közölte a Közegészségügyi Hivatal.

"A látogatások során be kell tartani az egyes létesítményekre érvényes szabályokat" - mondta Ján Mikas országos tiszti főorvos. A konkrét utasításokat az intézmény vezetőségének kell kidolgoznia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?