Pozsony. Egy napon, két különálló akció során, három, korrupcióval gyanúsítható személyt tartóztatott le a Korrupcióellenes Hivatal. Mindkét esetben több százezer korona csúszópénzről volt szó.
Újabb korrupciós ügyek
A másik esetben F. Attila, a kassai megyei önkormányzati hivatal munkatársa kért legalább 4000 eurós, azaz 600 ezer koronás kenőpénzt. Azért kért pénzt egy szervezet képviselőitől, hogy egy európai uniós támogatás megszerzését bebiztosítsa nekik; a támogatás 10 százalékát vagy 4000 eurót követelt.
„Ebben az esetben a gyanúsított nem kapta meg a csúszópénzt, ennek ellenére letartóztathattuk. A büntető törvénykönyv ugyanis többek között kimondja, hogy az a polgár is bűncselekményt követ el, aki csúszópénzt kér magának vagy másnak” – tette hozzá a belügyminiszter. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.