Újabb képviselő távozik a koalícióból, ezúttal a Szputnyik-vakcinák megvásárlásának körülményei miatt

Tomáš Valášek

Tomáš Valášek (Za ľudí) parlamenti képviselő kilép a kormánykoalícióból és távozik az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság éléről is. Ezt a közösségi hálón jelentette be hétfőn. A lépést a Szputnyik V orosz vakcina vásárlásának körülményeivel indokolta. Valášek úgy fogalmazott: Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a felelősségvállalás és a járványellenes küzdelem hatékonyabbá tétele helyett inkább a nem ellenőrzött orosz vakcina hajszolásába kezdett. Matovič mellett Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-minisztert is bírálta, akinek szerinte le kellene mondania.

A képviselő kijelentette: a kormányfő egy évvel a választások után oda jutott, hogy a vakcinavásárlást egy titkos katonai repülőút keretében, és egy titokzatos, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló közvetítő segítségével valósítja meg. Hozzátette: miután „Fico és Danko évekig az európai politikai szélsőségekkel kokettáltak”, a Matovič-kormány feladata az lett volna, hogy visszavezesse az országot a normális, tiszteletnek örvendő nyugati államok közé.  

A képviselő úgy véli, az orosz vakcina vásárlásával a kormány „leköpte az európai partnereinket”, ráadásul azt kockáztatja, hogy gyengülni fog az állampolgárok védőoltásba vetett bizalma.

„Már régóta hangoztatom, hogy alapvető problémám van azzal a módszerrel, ahogy a világjárvány ellen harcolunk. Emberek halnak meg, és a polgárok egyre kevésbé bíznak abban, hogy a kormány tudja, mit csinál, illetve hogy képes őket kivezetni ebből a válságból. Ezért nyíltan kijelentettem, hogy az egészségügy-miniszter adja át a helyét egy szakembernek” – hangsúlyozta Valášek, aki többek között azt veti Krajčí szemére, hogy egy évvel a járvány kezdete után még mindig nem működik rendesen egy olyan alapvető dolog sem, mint a fertőzöttek nyomon követése.

A képviselő azzal zárta a bejegyzését, hogy egy felelős, szakmai és európai alternatívát akar teremteni a kormánnyal szemben, amely „megfeledkezett azokról az értékekről, amelyek miatt az emberek megválasztották.”

Hétfőn megérkezett a kassai repülőtérre az első szállítmány a Szputnyik V vakcinából. A kormányfő bejelentette, hogy Szlovákia kétmillió darab orosz védőoltást vásárolt. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter megerősítette, hogy az oltás önkéntes alapú és korhatármentes lesz. Leghamarabb két hét múlva kezdődhet meg az orosz vakcinák beadása.

NIE V MOJOM MENE

Tajné vojenské lety. Neoverené ruské vakcíny. Záhadný sprostredkovateľ blízky Vladimírovi Putinovi....

Közzétette: Tomáš Valášek − Za ľudí – 2021. március 1., hétfő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?