Újabb hullámot okozhat az omikron új mutációja?

Indiában a BA.5-ös alvariánssal szemben már dominánssá vált a BA.2.75-ös mutáció, amelyet a sajtóban gyakran csak „kentaur változatként” emlegetnek. Az egészségügyi minisztérium szerint jelenleg ez a mutáció a legesélyesebb jelölt arra, hogy kiváltsa az ő
Pozsony |

Az európai országok többségében még javában terjed a koronavírus omikron mutációjának BA.5-ös alvariánsa, a tudósok azonban már egy újabb alvariánsra figyelnek, amelyet eredetileg Indiában azonosítottak, de azóta egyre több országban üti fel a fejét.

A legfrissebb vírusadatok alapján Szlovákia éppen hogy túl van a BA.5-ös alvariáns által okozott hullám csúcsán. Az újonnan azonosított fertőzöttek számával kapcsolatban már hetek óta stagnálás figyelhető meg, naponta körülbelül 900 – 1100 beteget azonosítanak a PCR-tesztek segítségével, a minták pozitivitási aránya pedig 40 százalék körül mozog. A lecsengő tendencia így leginkább a kórházban kezelt páciensek számából olvasható ki: július végén még 757-en szorultak ellátásra, azóta viszont csökken a számuk, jelenleg 580-an fekszenek bent a vírus miatt. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint az előző héten naponta átlagban 43-man kerültek kórházba a fertőzés következtében, ami az azt megelőző héthez képest 33 százalékos visszaesést jelent. Az Adatok Pátosz Nélkül (Dáta bez pátosu) elemzőcsoport előrejelzési modelljei is arra utaltak, hogy a nyári hullám augusztus végére már lecsengőben lesz.

Az egészségügyi tárca azonban nemrégiben kiadott egy nyilatkozatot, amelyben arra figyelmeztettek, hogy szeptembertől ismét a fertőzöttszám növekedésére számítanak. A szakértők három tényezőt látnak az esetszám várható megemelkedése mögött: a nyári szabadságok végét, az új tanév kezdetét, illetve azt, hogy a kültéri tömegrendezvényeket egyre inkább felváltják a beltériek. Az viszont kérdéses, hogy az újabb hullámot melyik alvariáns fogja kiváltani, és mennyire mások a tulajdonságai a BA.5-ös mutációhoz képest.

Kentaur”

A tudósok az utóbbi időben felfigyeltek az omikron mutáció újabb alvariánsára, amely jelenleg főként Indiában terjed. Szakszerűen BA.2.75-ös alvariánsnak nevezik, de a Twitter nevű közösségi oldalon az egyik felhasználó „kentaur mutációként” hivatkozott rá, amelyet aztán a nemzetközi sajtó is átvett.

A BA.2.75-ös alvariáns a Nature szakfolyóirat cikke szerint Indiában már lassacskán kiszorítja a BA.5-ös mutációt, az újonnan azonosított esetek legalább kétharmadáért felelős. A Fortune gazdasági magazin pedig egy friss kínai tanulmányra hivatkozva azt írta, a kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a BA.4-es és a BA.5-ös alvariáns után a kentaur mutáció válik dominánssá az egész világon.

Indián kívül az új alvariáns már legalább 20 országban felütötte a fejét, például Japánban, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, de már Európában is jelen van, Németországban és Hollandiában is azonosították ezt a mutációt. Dominánsnak viszont egyelőre csak Indiában számít.

Nincs nagy veszély

Vannak azonban olyan szakértők is, akik szerint a BA.2.75 nem okoz majd különösebb problémát azokban az országokban, ahol a BA.5 kiváltott egy újabb hullámot. A Nature folyóirat Shahid Jameelt, az oxfordi egyetem virológusát idézi, aki szerint a két említett mutációnak nagyon hasonlóak a tulajdonságai, éppen ezért nem is számít komolyabb újrafertőződésre.

„Elértük azt a pontot, amikor ezek a mutációk tulajdonképpen már versengenek egymással, mivel szinte teljesen megegyeznek a tulajdonságaik”

– jelentette ki a virológus, hozzátéve, hogy az új mutáció egyelőre nem okozott nagy növekedést Indiában a kórházban kezelt betegek számában sem. Úgy véli, az átfertőződés és a vakcinák által kiváltott védelem olyan kevert immunitást eredményezett, amely a fertőzöttek többségét „távol tartja majd a kórházaktól”.

A legesélyesebb jelölt”

A kentaur-variánssal kapcsolatban megkerestük az egészségügyi minisztérium sajtóosztályát, amely megerősítette, hogy Szlovákiában még egyetlen mintában sem mutatták ki az új mutációt. Nálunk továbbra is a BA.5 dominál, a szekvenált minták közel 75 százalékában van jelen. Emellett azonosították még a korábbi, BA.2-es variánst is, illetve több egyéb mutációt. A tárca közölte lapunkkal, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg csak a BA.2-es, a BA.4-es és a BA.5-ös mutációt sorolja a rizikós kategóriába, a BA.2.75-ös alacsonyabb veszélyhelyzeti csoportban található.

„Egyelőre ez az egyetlen alvariáns, amelynek láthatóan sikerült túlsúlyba kerülnie a BA.5-tel szemben. Éppen ezért ezt a mutációt tartjuk a legesélyesebb jelöltnek az esetleges őszi hullám kiváltásában. Az alvariánsok felbukkanása azonban evolúciós véletlennek tekinthető, így továbbra is figyelni fogjuk, nem kezd-e terjedni egy újabb alvariáns”

– üzente a minisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?