Pozsony. Az Európai Unió képviselői a romák kivándorlásától tartanak, ezért bírálják a szlovák kormányt, mely szerintük a szociális reformok megvalósítása során nincs tekintettel a kisebbség rossz életkörülményeire.
Újabb elmarasztalás romaügyben
Klára Orgovánová, a roma közösségek kormánybiztosa a munka-, szociális és családügyi minisztériumot teszi felelőssé azért, hogy a romák helyzetének javítására kidolgozott stratégia nem épült bele a szociális törvényekbe. „A törvények nem egy etnikum problémáinak megoldására készültek, univerzálisak, ezért nem tehetünk különbséget romák és nem romák között – mondta lapunknak Martin Danko, a tárca szóvivője. – Ez ellentétes lenne az emberi jogokkal is.” A szóvivő szerint a romák is élhetnek a foglalkoztatási törvény nyújtotta lehetőségekkel, és bekapcsolódva például a közmunka-programba februártól megkaphatják a szociális segélyhez igényelhető 1000 koronás ösztönző pótlékot. Május 1-jétől az Európai Szociális Alapból is támogathatóak lesznek a romák helyzetének javítását célzó programok. (s, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.