Újabb 73 omikron-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában

koronavírus

Újabb 73 esetben erősítették meg az omikron variáns jelenlétét Szlovákiában. Ezzel a szekvenálással megerősített esetek száma 127-re emelkedett.

„Januárjában az omikron vírusvariánssal fertőzöttek fokozatos növekedését regisztráltuk. A hónap első napjaiban a szekvenált mintákban mintegy 13 százalékot tettek ki, az egy héttel később szekvenált mintákban ez az arány már 30 százalék volt" - magyarázta Ján Mikas országos tiszti főorvos. Az alfa és béta variáns előfordulását januárban nem regisztrálták, továbbra is a delta dominál.

Mikas szerint egyelőre nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az omikron már dominánssá vált a populációban. „Ezt csak a következő napok vagy hetek szekvenálási eredményeinek alapján lehet majd biztosan kijelenteni" - mondta.

A pozitív mintákat meghatározott kritériumok alapján, célzottan választják ki szekvenálásra. Jelenleg az egy héttel ezelőtti mintákat vizsgálják. Ez az azért van, mert a folyamat logisztikai és technikai szempontból is összetett. A munkában a Közegészségügyi Hivatal, a pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia pozsonyi Biomedikai Központja vesz részt.

„Határozottan ajánlott a védőoltás, majd az emlékeztető oltás, mivel ez jelentősen csökkenti a betegség súlyos lefolyásának kockázatát" - tette hozzá Mikas.

Arra is figyelmeztetett, hogy az oltástól függetlenül a védekezéshez szükség van a reszpirátorviselésre, a helyiségek gyakori és alapos szellőztetésére, a megfelelő távolságtartás és a folyamatos kézfertőtlenítésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?