Újabb 21 millió euró jut a gazdáknak

agrárium
Pozsony |

Újabb támogatással rukkolt elő az Agrárkifizető Ügynökség (PPA). Legfrissebb felhívásában jelezte, hogy további 21 millió eurós támogatást oszt szét a mezőgazdasági vállalkozások között.

Az agrárdotációt ezúttal a speciális termesztéstechnológiát igénylő és érzékeny növények termesztésére, valamint az állattenyésztés fellendítésére fordítják. A gazdák a kérvényeiket kizárólag elektronikus formában 2021. március 1-je és március 31. között nyújthatják majd be a slovensko.sk államigazgatási portálon keresztül. A kérelmezőnek aktivált elektronikus postával kell rendelkeznie, ahová megkapja a szükséges információkat. Az egy kérvényre jutó jogosult kiadások 10 és 60 ezer euró között mozoghatnak. A kevésbé fejlett régiókban gazdálkodóknak a jogosult kiadások 50, a többi régióban pedig a 40 százalékát térítik meg. A fiatal gazdák és a környezetkímélő technológiát alkalmazó termelők esetében ez további 20 százalékkal nő.

A felhívásra a nagyobb farmok, a kisebb gazdaságok, a fiatal gazdák és a kezdő agrárvállalkozók is jelentkezhetnek. A kérelmezők támogatást igényelhetnek a minőségi növelésére, továbbá a tárolókapacitások bővítésére, felújítására vagy modernizálására, a termésszárítók korszerűsítésére, valamint öntözőhálózatok kiépítésére is. Talajkímélő szerves és ipari trágyák gyártását is támogatják. A földművelésügyi tárca kiáll a környezetkímélő agrártermelés mellett, ezért elsősorban azokat a gazdákat támogatja, akik fokozottan ügyelnek a környezet védelmére a talajkímélő trágyák használatával.

Az Agrárkifizető Ügynökség a gazdák által beküldött tervezeteket pontozásos alapon értékeli. Az agrártárca és a PPA is azt szeretné, hogy kizárólag a legértékesebb tervezetek beküldői jussanak támogatáshoz. Éppen ezért a maximális 100 elérhető pontból legalább 55 elérésére lesz szükség ahhoz, hogy a termelő támogatáshoz juthasson. A támogatás további részleteiről az Agrárkifizető Ügynökség a honlapján (www.apa.sk) tájékoztat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?